„Hol vagytok, ti régi játszótársak?”
Elrohadtatok a sárga földben!
Röntgen-szemem sírba néz, hogy lássak
a tóparti nyárfás temetőben.
Mert odalent fordított világ van:
ami itt fekete ott fehér lesz,
mint a röntgen-ernyő varázsában
hullunk testünk csont-szerkezetéhez.
Bukfenceztünk meztelen a tóban:
fiúk, lányok rózsarügy-csecsekkel,
s rákot, csigát fogtunk a folyóban
könyökig sáros igyekezettel.
Fűzfasípot csináltunk fűz-bőrből,
a fűz-ág zöld héját kalapálva
bicskával, kaviccsal, s pléhvödörből
zúdult a víz pucér-szűz imánkra.
Bodzapuskát, nádszálból nyílvesszőt,
ácsszög-végű farúd-béka-lándzsát
csináltunk, hogy a kövér, szeplős zöld
test izzadja Krisztus vonaglását.
S néha vidra úszott ki a partra,
ezüst bajszán kék vízcsöpp-szőlőfürt,
s sikló csúszott, testét jobbra-balra
hajtva lángolt, mint pikkely-angyalkürt.
S a fűzfasíp, mint egy zöld madárcsőr,
s a fésűn az ezüst nyárfalevél
zenét szitált lágy leheletünkből:
nyálas fogunk fölött fényköd-éjfél.
S hol volt még a szemérem, a szégyen?
S hol volt még a megadás szerelme?
Játszottunk pucéron és szegényen.
S bennünk a múlt angyalcsók-türelme.
S fényes a kislányok rózsabőre,
a tűzliliom kezdet-szakálla,
s a barnapont mellbimbók jövőre
kemények, mint az almamag álma.
S a kisfiúk sejtelme csak vágy volt:
kis borostyánrúd, pecsétviasz-láng,
maglövelléstől foltos az ágy-rojt
s a nők selyemszakállában pisztráng.
Nem tudjuk még, hogy mi a rost-bokor
odalent a titok-táguláson,
ahol a láz-paradicsom-üst forr
s győz a tűz az emberáruláson!
A VÁGYAKOZÁS HIMNUSZ-TÜRELME
Bűneim befalazva, vétkeim eltemetve!
Bűntől-szűzen hóként hullok szilvakék szemedre,
mint bűn-föloldozást várva jaj-vad kiskoromban,
a gyóntatószék-rácsnál mezítláb térdepelve.
Pedig hát mi sziklasúly bűnöm volt még akkor,
minek csillag-tömbjétől nyögve tántorog az aggkor,
hiszen lakk-tűz púder-szárnyam nem fürdött koromban,
szín-csók lepke-létem nem kormozta lángpor.
Sem testi, sem lelki cinkosság bűnömmé nem vérzett,
de vérpályám vad hárfa-zenéje pokol-vak láz-végzet,
zöld lámpa jánosbogár szól: a test páfrány-dzsungelében,
zölden lengett jövőm, mint egy kötélen kivégzett.
Vágyam: örökké fürödni tiszta végzetedben,
mint Tibet-hegy ősi jég-láng hó-völgy tengerszemben,
ami könny-kút tiszta angyal-szemfenék Éden.
Bűnöm, ami nincsen hiteddel oldd föl kegyelmem.