Dobai Péter
( v e r s )

Kínzó, monoton, egymáshoz vert vasak Inferno-melódiája . . .
mintha varrótűk tánca volna, vérző
leányujjakon . . .
Valaki másnak kellene lennem, ahhoz hogy bátran éljek
másképpen, máshogy, akár akárhogy, de a félelmek körén messze-messze kívül! - - -
Juvat vivere! Ó, élni : !  :
élni, létezni: naptártalanul! órák nélkül!
napórák baljós árnya nélkül!
búvárórák nélkül a nagy mélységek vonzása
eltörli mind az időket! Lenni, egyre lenni percek nélkül!
Arany mutatókon villámló secundumok nélkül!
Csak élni, létezni, lenni örökidőtlen, mely sohasem rövidül
és… - - -  ÉS!? A Tér? A Tér, a Hely, ahol éppen vagy:
az talán nem idő!? Nem más a Tér, a Hely, ahol épp időzöl,
mint transzcendens Idő! A Térben az időt játszó gépzongora
még ijesztő visszhangot is vet, mintha volna

egyszerre két idő! A Tér is az idők távolodása a Helytől,
ahol véletlenül, mégis:
talán túl sokáig, egyhelyben állsz mint, aki valakire,
leginkább másmagára vár. Vár, hiába.
A Tér is naptár, a Tér is óra, azután lesz perc
s lesz hamar secundum! Igen, a Terek s a meghitt Helyek
a Térben: mind napórák, vízórák, kvarckristály  szerkezetek…
És hovatovább… hű társad szépséges arca ugyan
mi volna más, mint közelgő múltidő, mely szíveddel együtt
múlik el, észrevehetetlen… ó, igen, akárhány önkéntes
transzplantáció után is: hű társad vérével vérzel,
ha a te véred már elfogyott vala