Kozma György

1439

Na és, ha szeretlek? Na és, ha szerettél?
Akkor is itt hagytál. Akkor is elmentél.
És ez megtörtént már minden évszázadban
Sokféle korban és vérben, fagyban, hadban.

 
Én vagyok a Jóhév, az Örök Szív, Örök Fájdalommal
Mely az emberek közt fel-feltámad, s elmondom dalommal
Ahogy a Századok egyre csak elmúlnak
Miközben testvéri kezek más vállához nyúlnak.

Emlékszem, én voltam Jeanne D'Arcnak apródja
Te meg Bizáncból a Xantopoulos grófja.
Súlyos brokát mögül egyre csak néztelek
De Te a Jeanne D'Arcnak csaptad már a szelet.

Ő a huszitákat nagyon nem szerette
Meztelenül jártak páran és ezt megvetette
Veled szóba sem állt, nem rontja imázsát
Én meg bánatomban híztam vagy egy mázsát.

Közben egyfolytában a Zóhárt lapoztad
Azt mondtad, a pápa is csak egy aposztat
Akkor kezdtem én is olvasni Bibliát
S megtudtam meglátni benne Atyát s Fiát

Fél évszázad múltán Torquemáda ellen
támadtak a zsidók s helyettese elment.
Te akkor Madridban nagykövetként szolgálsz
Én egy rabbi voltam, ki nem evett kolbászt.

Kihallgatók között Te voltál az egyik
Tőled is függ, hogy majd máglyán állok s meddig.
Láttam, hogy szemedben megcsillant az öröm
Mikor nyúzni kezdtek s véres lett a bőröm.

Újra láttuk egymást Wolsey bíborosnál
Mikor Henrik király mint egy bősz oroszlán
Rátámadt. Te védted, de persze hiába
Találtad meg a jó érvet most a Bibliába.


Báthory Erzsébet voltam egyszer éppen
Te meg görög inas: megöltelek szépen
Később Vezír voltál, én meg Janicsárod,
Megöleltél volna: már szúrt is handzsárom.

Zrínyi udvarában lovászfiúk voltunk
Onnan Rákóczihoz menten besoroztunk
Egy nemzedék múltán sajnos felnégyeltek
Lázadókká lettünk, senki nem védett meg.

Napóleon éppen önmagát puccsolta
Mikor grófok s bárók börtönből pucoltak.
Köztük volt az ősöm, Bercsényi dédlánya
Apósa híres lett hipnózis-talánnyal.

Tanítványa voltál, a Fária abbé
Akit Dumas megírt, hogyan is lett rabbá
Abban a börtönben én börtönőr voltam
S hagytam, hogy megszökjél, nem használtam coltom.

Ötven évvel később egy pesti börtönben
Xántus János meg ükbátyám közösen időztek
A többi eset már nem volt olyan régi
Elmesélte naplójában mindet már a dédi.

Sokan rámszólnak most: ne túl forrón szeress!
Hiszen meghalt, sírba tették, nincsen, amit keressz!
Az a válasz, hogy meghaltál már Te nagyon sokszor
De attól még szerethetlek. Nincsen bennem zokszó.
 

Volt sok eset, mikor újra megláthattuk egymást
Csak a szemed villant küldve egy futó pillantást
Mindig újra rámtört egy otthonos érzés
Mintha helyre kerül kibicsaklott testrész.

Úgy tűnt volt bennem egy komoly sebhely rejtve
Vagy talán egy rejtvény nem volt még megfejtve
A szívemből meg áradt ez a forró láva
Közben arcom zárva, mint valami lárva.

Mindenféle munkák voltak: összemelegedtünk,
Éreztük hogy vonzza egymást a lelkünk s a testünk,
Valamiért mégsem lettünk sohasem egy párrá
Másra leltél s én maradtam mindig újra árván.

Most, a temetésen rákérdeztem aztán
Hogy mi az igazság? Tényleg el is hagytál?
Úgy tettem, minthogyha maradnék még élve
Pedig meghaltam már - akkor, harminc éve.

Elhitették velem, más került helyemre
Hogy egy jóbarát lett közelebb szívedhez
Ma inkább azt hiszem, ez is azt mutatja
Hogy te csak a helyzet határát kutattad.
 
Most már tudom viszont, nem csináltál rosszat
Én voltam a rossz,hogy elhittem,mit mondtak
Gyilkosoddá váltam, s benned Józóst öltem
Mint a rómaiak: mélypont ez a könny-völgyben.


Aranyszín Paripám, vigyél fel az Égbe
Farkad legyen szárnyad, csapj bele a Kékbe.
Sárga rózsát kell majd ültetni a sírra
Sűrű könnyeinkkel azt is telesírva.