Aczél Géza
(szino)líra
torzószótár
kiürült szemekkel állsz a fal előtt a perc oly súlyos hogy lelkedből már az érzelmet is kipréseli
halottak napja van időtlen altat a hosszú gyász s megfáradt temetői angyalként paskolja egyre
vékonyuló válladat a késő őszi napsugár körben dermedt csönd csak néhány motyogó anyóka
gereblyézi ősi szokásait plántál vizet visz szólongatja az elporhadt hamvakat közben bennem
is a jövő elakad nem sejlenek utak e síri világból két fehér rózsaszállal kezedben megrendülsz
a széttöredezett gyásztól mely elhurcolt rokonaid jeltelen sírjaitól testvéred éterbe szórt poráig
teng szét követhetetlenül mivel előbb-utóbb e koncentrált emlékezet is kiürül s magad fekszel
az elmúlásba jobb esetben utánad jár még néhány árva aztán lehull mindenről a komor festék
amíg csak közös sírba nem tették az elhasznált anyagot az utókor másként szenvedői innentől
a gyász már hétköznapi blődli  legfeljebb néhány komolykodó etnográfusnak téma még nagy
szerencse hogy a nyugtalan gondolat nem ér ma eme önpusztító cinizmusig remegve igazítod
meg virágaidat majd elmélázol a buszig és mint a mélytengeri halak ellapulsz a nyomás alatt