Bereti Gábor

           – a hiányzó Ady –

Szavak

szegélyén űzve szállunk,

s körülsikongnak kóbor szelek.

Messzi,

kék tengerek kék szemébe nézek,

mert itt fekete Hold süt,

s barna felhők közt

pirultan égek.

Romlott e táj,

megszülni fél,

inkább túlhordja csendjét.

Vagy énekét megtagadja.

Fekszem, félig holtan.

Kis piros felhő kószál az égen

árván, elhagyottan.

S míg messzi,

kék tengerek kék szemébe nézek

magányos vagyok,

s félsz te is.

És álmomban, ha jő,

ha jő a hajnal,

szeppenve kérded:

Leszünk-e még pirosak?

S fölkelnek-e a dalok?

 

Virágzik, illatoz az útszéli hárs

Virágzik, illatoz az útszéli hárs.

Ezernyi méh dong, felhőkkel versenyez.

Vas és föld herseg, a szomszéd kertet ás.

Rádióból zene szól – most híreket

 
mondanak: hogy Brüsszelben robbantanak,

s Szíriában dúl a polgárháború.

De arról, hogy ettől kik gazdagszanak,

hallgat a hír. Itt szép a tavasz. Karcsú

 
szavakkal ring körül és dúdol hosszú,

ős-sámán éneket; andalítanak

egy kerítés penge-húrjai. Ahol


fennakad, s leng sok migráns dalom.

És e lassú időből fölszállanak,

s megölnek mindent a gyűlölet, s a bosszú.