Kántor Zsolt
A menüett egy csepp örökkévalóság.
Mert Isten egy hanghoz köthető. Akcentusa oltár.
Ő a különbözőség, mint kikezdhetetlen okosság.
Nem engedi, hogy bölcsességét lenyúlják.
 A jelentéssűrűség kihátrál, mint egy eltűnt korosztály.
A reggel írja a verset. A mondatokat a fények mossák.
És tavirózsák bolyhaiból bontja ki magát.
Egy ölbe tett kéz mozdul be rá.
 
Valahol az alázat a legnagyobb szabadság. Akár.
Már-már szolgálat, hogy másnap szedi szét az ész.
Beviszi a kávét álmában és másolja az ég.
 
Felöltözi a pillanatot. Ami a fű alól kinőtt.
S éjszakára a könyvet a felhők behajtják.
A magány megérkezik, hogy kinyissa az időt.
 
S a történelmet későbbre halasztják.
Mint úgyis elkövetkezőt