Kántor Zsolt
Mint apokrif rózsa, a Hold fátyla alatt.
Selyemgubóba zárt, alvó akarat.
S az ég, amely tartja, a gondolat.
Meleg színek és mély hangok. Matt kábulat.
Mintha lágy pórázon sétáltatná a lelkét,
lelkész olvassa a Kierkegaard esszét.

Majd egy árny jelenik meg a falon.
A megmérettetés most pozitív. A kegyelem: vagyon.
Mert felhasítja az ige az éjszakát.
A nyomtatott textus a hitet adja át.
Ha rajong is titkon, most lefékez.
A szívében az elfogadás mézédes.
S érteni kezdi, hogy Isten országa nem beszédben áll.
Erő kell, hogy áttetsző legyen a vágy.