Kántor Zsolt
Újraírja, és újra álmodja magát a kert.
S beleíródik egy átöltözött szöveghagyományba.
Mert áttevődik, fodrozódik, akár a tenger lelke.
Egy rejtett másvilágba.

Mint egy textusra emlékeztető ábra.
Beissza a földje a beszédet és a könnyet.
S a növekvő bokrok sem találnak hibát.
A növényzet itt bimbózó gondolkodás.

Mit akarhatott a bibe alatt az első tövis?
Talán a füzetből pottyant a földbe a mag.
S a növénygyűjtemény tovább szövi.
Van itt hársfalevél, juhar. Kék levél.

A rajzlapot enni kezdi a szú, a penész.
De rögzíti a szépséget az ég s az ész.