Rajnai Attila

I.

Forgatom életed filmjét
élesen látszol a középpontban,
körötted elmosódnak a vidámpark
fényei, a premier plánban felnevetsz,
ahogy a vattacukor rátapadt a szádra.
Ezt persze utólag szinkronizáljuk
majd, hál’ Isten, több csalás nem kell.
Aztán minden kihuny, a wurlitzer surrog,
a félhomályban vadul rázod fürtjeidet:
vetkőzős jelenetről szó sem lehet.

 

II.

Ki be jársz az álmaimban,
pedig biztosan tudom,
kettőre zártam az ajtót
mielőtt rám zuhant a nap.
Kísértetekkel cimborálsz
gondoltam, de otthonosan
mozogtál, mint egy családtag.
Reggel azonnal az ágyat néztem:
Senki, csak én a lepedő hideg tükrében.
Aztán a hűtő, a spájz, a könyvespolc,
mind ahogyan tegnap hagytam.
Biztosan álom volt és a zárban
a kulcs buzgón helyeselte feltevésem.
Mire felszáradt a köd vettem csak észre,
a kertben hűlt helye a szelíd gesztenyéknek.

III.

Hol volt, hol nem, mint a mesében,
de a magyarázatai teljesen rendben
voltak: ki-be kapcsolt a telefonja,
hívását meg kicsente a térerő szájából
a róka. Időm se volt szemrehányni, máris
szaladt, s mint egy kiöntött ürge, úgy
bukkant fel néha, néha. Egyszer aztán,Noé napján, beszorult az esőtől,
mélyről jött a hangja és csak mondta,
mondta, hogy a herceg nem is szőke,
meg a sok mesétől leszakadt a polca.
Jól megáztatott mire beengedett, de se
polc, se könyv, csak egy fésű, meg az alma.
Végig rám se nézett, úgy lapozott át a múltba.

IV.

Felbontottam az utolsó üveg lekvárt.
Forgattam, emlékszem, a végére nem
jutott már címke. Nem ugrik be melyik
nyár is volt, a dunszt alatt a napok
sajna összefolynak. Annyi biztos,
a barack nem fagyott el, akkor hát
a közelmúltban. Pont olyan, ahogy
szereted, mondtad, a gyümölcshús
zátonyként bukkan fel a napestékben,
s a cukor nem nyomja el a szemérmet.
Életem legszebb napjai voltak, így
emlegetted és én ma sem értem
velünk vagy általunk történt mindez.
Azóta nagyokat futsz, a szemöldököd éles,
arcod fényére barna műbőrt ragasztott
a kárpitos, nem állja azt üst rózsaszín gőze.

V.

Megint egy ölelés nélküli reggel.
Járatni kell már a felnyergelt lovat.
Mellettem ráírtak a csajra, alig várta,
a másik index helyett a sminkét tolja.
Így araszolgatunk párhuzamosokra
bontva, és ha esetleg felnézünk
a lámpa visszaszámlál helyettünk.
Telizöld, engedik a gyeplőt, kisívben
gyaloghadak, a parkoló túlsúlyos,
a távol gomolygó ködbe oltva.
A kölyök kutya középen állt, nem
nézte a lámpát, vajon ki viszi át
fogában tartva a túlsó partra.