Az öntudat, mint lebeszélt idő. Holdtölte.

A Nap a hegyet porszemnek látja.
Kimossa a varratokat a dombok közül.
Elnyeli a forrásokat az írás.
Csurog az emlékezeten át az aranyló latyak.
Azután álmodni lehet róla és kipihenni.
S ezt a megérkezést legalább százszor próbálja ki.

Beckett. Gombrowitz érzései.

Mi lappang a korszakok mögött?

Kérdezné Camus. És becsukná a Bukást.

A történelem fátyla alatt egy másik karakter.

Álarcok, megszakadt beszédek foszlányai.

A narratívák ordító csendje.

Az immunfolyamok átbuknak a kudarcokon.

Ezért alszunk. Hát nem fogják fel?

Hogy össze kellene törni a kockákat!