Szabó Dália
FOROUGH FARROKHZAD
SZABÓ DÁLIA FORDÍTÁSA

egy holló fejünk felett repülve
alászáll egy kóbor felhő
viharos gondolatába
hangja mint a horizontot átszelő rövid lándzsa
elviszi majd hírünket a városba

 
mindenki tudja
mindenki tudja
hogy te és én, egy hideg, bús fal résén át
láttuk a kertet
és egy pajkos, messzi ágról
almát szedtünk

 
mindenki fél
mindenki fél
de te és én, fénybe, vízbe és tükörbe burkolóztunk
és nem féltünk

 
nem neveink laza kötődéséről,
régi igazolványok lapjain történő
szeretkezésről szólok

 
hanem derűs fürtjeimről
csókod helyén nyíló pipacsokról
testünk meghitt bársonyáról
és meztelenségünk fényéről -   
mint halak gyöngyház pikkelye a patakban
a dallamok ezüstös életéről szólok
amit a hajnali szökőkút lövell

 
egy éjjel az áramló, zöld erdőben
a vadnyulaktól,
a féktelen tenger hűvös hullámaiban
a gyöngytől terhes kagylóktól,
a távoli, győzedelmes bércen
fiatal sasoktól kérdeztük meg
- mit kell tennünk?

 
mindenki tudja
mindenki tudja
utat törtünk a főnixek hűvös, csöndes álmába

 
a kertben, egy névtelen virág félénk pillantásában
találtuk meg az igazságot
az örökkévalóságot pedig a végtelen pillanatban
amikor két nap egymást csodálta

 
nem szólok reszkető suttogásról a homályban
nappalról és nyitott ablakokról szólok
és az üde levegőről
a kandallóról, ahol a fölösleges holmik elégnek
a földről, amely az új vetéstől dús
és születésről, fejlődésről, büszkeségről

 
szerelmes kezeinkről szólok -
éjszakákon átívelő hidat építettek
az illat, a fény és a szellő szavaiból

 
gyere a tisztásra
gyere a széles tisztásra
és a mimóza lehelete mögül hívj magadhoz
mint szarvas a párját

 
a függönyök elfojtott könnyekkel teltek meg
és ártatlan galambok
fehér tornyuk magaslatából
tekintenek földünkre