Nógrádi Gábor

Van Magyarországon ember, aki sohasem akart öngyilkos lenni, és már elmúlt ötven? Nem akart öngyilkos lenni sem gyermek, sem ifjú, sem felnőttkorában?

Van olyan magyar, akinek sohasem fordult meg a fejében, hogy egy pillanat alatt itt hagyja, ami fáj, és amiről egy rossz pillanatában azt hiszi, hogy örökké fájni fog?

Nehéz elképzelni, de remélem, van.

Kell lenni olyan erős lelkületű embereknek, akik a hitük vagy szerencsés genetikai állományuk és neveltetésük folytán gondolatban sem adták fel soha.

Én nem tartozom közéjük.

 

*

 

Vannak emberek, akik már a születésük előtt meghaltak.

Lágyabban szólva, olyan csomaggal érkeznek a világra, amely csomag tele van erőszakos halált halt rokonokkal, és így persze félelemmel, fenyegetéssel, hitetlenséggel az élet értelme iránt.

Ezek a halott halandók megszületnek, és a családi mítoszok felerősítik természetes vágyukat a menekülésre. A menekülésre az élet elől, a fenyegetések elől, a valódi és képzelt kínok elől. Hát persze, hogy kéz a kézben járnak Csonti úrral.

 

*

 

És mégsem adják fel.

Arra van statisztika, hogy a magyar öngyilkosságok népességhez viszonyított aránya sokáig a „szomorú világranglista élén állt” (KSH), és most is ötödik-hatodik helyen vagyunk. De arra nincs, nem lehet statisztika, hogy az öngyilkosságot latolgató, de végül elvető szándékok száma mennyi.

No, de ez nem is érdekes.

Ami érdekesebb és fontosabb kérdés: mi lehet az, ami a legtöbb esetben visszatartja az elkeseredett embert az élete elleni merénylettől? Ha tudnánk, hogy a legtöbb esetben mi akadályozta meg a visszavonhatatlant, akkor tudhatnánk, mire kell törekedni, mit kell tenni, hogy adott esetben segítsünk magunkon, másokon.

 

*

 

Én csak azt tudom, hogy engem az emberi pillantások mentenek meg.

Nagyon patetikus, ezért nem részletezem miféle tekintetek akadályozhatják meg, hogy abbahagyjam. Sejtheti mindenki, mire gondolok.

 

*

 

Az éjszakák a legnehezebbek.

Akkor senki sem néz rám.

Irigylem a hívőket.

Ők magukon érezhetik az Úr tekintetét.

 

(A fotó forrása: www.nogradi.hu)