Kántor Zsolt
Marno Jánosnak

Teremtődik a szomjúság,

mint apokrif sósság.

Ahogy a sötétség és a jóság.

A két agyfélteke között átvágják.

Mint a múltban a gondolat ágyát.

Kivájták.

A tojássárgáját kipottyantja a kéz

egy másik létbe.

Majd a citromfacsaróba hull a mag.

Nincs vége.

Ami kedvtelés. Csak az lesz élet.

 

Valahogy így mesélte a könyv,

ami magától kinyílt, s a szemhéjam alatt.

A kék szótövek alatt meghalt a Mag.