Ábrahám Erika

megnyíló testtel
óvatlanul mikor
a kívánós fájdalom
mögül hirtelen
arca lesz a vágynak
ne gondolj rá
egyetlen pillanatra
mindig ugyanúgy
fordítsd el síró
kislányarcodat

*
hét
életét
mind felélte
kilenc halálból
visszatért
és nem talált
elők-holtak
között az egyetlen
egyre

elfordult
az égtükörtől
ő csak ő volt
ő
mindenütt tündökletes
elmúlással magába
visszaköltözött

*
mikor megnősz
összemennek a vásznak
most meg így lettél hontalan

a térdig érő
csüggedés díszletei
közt a látszat botorkál
változatlanul

te csak hagyd magad
sebaj az angyal lázad
de szárnyad újranő


Napáldozat

Felfröccsenő víz. Játszunk csak, élet!

Hullás előtt még kérem azt a
gömböt! Cseppenként akár -
elrendeződni, megpróbálni a
teljességet!

Háttérben a júliusi nap, a pentelei
dombok előtt a sziget óriásfái
kéken, a víz sodró ezüstje dél felé.
Nézem,
becsapódó cseppek foltjára lép az ég.