Ágh István

 

Kétlaki mivoltom másik
világa volt Felsőiszkáz,
visszatérve is hiányzik,
miért nem itt éltem inkább,

az a csönd bír maradásra,
amin múlott távozásom,
bár az érkezés csodája
nem ismétlődhet meg máskor,

hevületem kihűl lassan
múló élményemmé válva,
anyagához hű illattal
ébred emlékeim tárgya,

levelek csillámló tükre
jelenlétem sokasítja,
szerelmeim ízét fürge
szellő csókja hozza vissza,

mit nem lehet fölidézni,
mert a jelen idő foglya,
virágzását kéjben éli
át a szemérmetlen bodza,


már csak a liliom kellett,
hogy az összegyűlt
virágpor által elkábított
kertet
égbe emelje a mámor,


betöltik a lenti lombok
a magasság fönti mélyét,
az ég és föld összehangolt
határtalan együttérzés,


ha a csöpp méh is az Isten
roppant művét gyakorolja,
mekkora teremtő ihlet
feszülhet egy hársfalombban?


belehatol a szívembe,
én meg zöldje közepébe,
amit holomban lehetne,
hársfaillat lettem élve.