Juhász Ferenc
(verspróza)

Tamási Áron Ábel című remekművében, ebben a feledhetetlen, szép regényben a regény gyermek-hőse, Ábel egyszer csak elkezd sírni. Amikor megkérdezik tőle, hogy miért sírsz fiam, Ábel azt feleli: „azért sírok, mert nekem is van édesanyám”.

Ennél szebb mondatot alig írhatott az író. De mi a haza? Az a terület ahol születtünk és ahol emiatt /ha hűségesek vagyunk hozzá/ élünk, jól vagy rosszul, egyszerűen vagy bonyolultan, szegényen vagy gazdagon. De hol a haza? Mi a haza? Származásunk helye? A terület ahol élünk, mert hiszen szépen élünk, mert azon a földön növekedtünk, ahol szívünkbe zsúfolódott minden, ami ezen a földön először nélkülünk, azután velünk történt, és ahol majd bizonyára befogad minket a föld. Ahol eltemetnek minket, föld-szemfödővel betakarva. Az a terület, az a táj, az a történelem, amely szívünkbe zsúfolódott, és átkozzuk vagy áldjuk létezésünk. Lehet, hogy az a nyelv, amelyet használva élünk, majd elvirágzik egyszer, de nekünk kötelességünk ennek a nyelvnek minden szépségét és szomorúságát megtalálni, feldolgozni műveinkben, maradandóvá tenni, azzal a hittel, hogy a költő egyetlen vigasza és öröme a leírt vagy kimondott szó, bizalmunk és hűségünk legszebb virága.

 elhangzott 2014. november 8-án a petőfi Irodalmi múzeumban, a díjátadó ünnepségen.