Jászberényi Sándor

A bevásárlóközpontban álltunk.
Egy olcsó bort néztél, én azon agyaltam,
hogy írnom kellene valami szépet végre rólad,
ha már két éve lassan, hogy velem élsz.

„Pályára raktad lelkem bolygórendszerét.”
-gondoltam, ez egészen a pénztárig elkísért.
Akartam mondani valamit a reggelekről is-
de csak az jutott eszembe, hogy reggel büdös a szád.

 

Délutánra nyilvánvalóvá vált.
Hogy nem tudok rád egy épkézláb hasonlatot.
Ha a kedvedért sem tudok szépelegni,
mit mondhatnék hát rólunk szép szerelmem?

 

Nyilván csak azt, hogy kézen fogva élünk.
Ebben a szartengerben, amit életnek neveznek.
Hogy kitartjuk egymás fejét muszájból
mert ketten elsüllyedni mégis csak vidámabb.

 

Hogy bármi van, így el tudjuk viselni.
Nem vernek szét az ordító napok,
ha menstruálsz ha faszompicsázom -
Akkor is, mindig, életben vagyunk.

 

Hogy lehet veled ostobán röhögni.
Napközben mindig illatos a hajad,
és két éve kúrunk úgy szinte minden este
mintha, minden, minden utoljára lenne.

 

Mihez hasonlítanálak hát egyetlen szerelmem?
Egyre inkább cinikus, öreg, és fasz vagyok.
És ahogy elnézem, a helyzet nem fog már javulni -
Ha lenne rád hasonlatom, nem lennék veled.