Juhász Ferenc

 

Feledhetetlen Barátom, Hovanyecz László oly tiszta volt és mosolyosan egyszerű, mint a patakcsobogás. Nagy tó mellett nőttem fel. A tavat széles patak kerítette, hogy legyen hol ringjanak a bárkák, amiknek az oldala olyan kerek fénygombokból állt, mint egy repülőgép-ablak, ezek az olajjal bekent bárkák a tavat övező nagy patak vizén. Ezekbe a lukacsos oldalú fekete csónaktestekbe kerültek ősszel, a tó lehalászásakor a halak.

A tavat övező patakon úsztatták le a halászok a csónakokat, mint nagy fekete koporsókat a halász-házhoz a cellarácsos vizű pihentetőkbe, onnan vitték aztán a vergődő, halászhálókban rángatódzó és tátogó halakat a biai állomásra, hogy Budapestre vigyék eladni a tó pikkelyes szülötteit. Ámulva néztem gyerekkoromban, mert egy-egy hal akkora volt, mint egy kisebb borjú, a halak a hálóba merülve rángatództak, vibráltak, tátogtak a levegőn fuldokolva a víz angyalai. Egy-egy hal a hatalmas hálószatyorban oly erős és irgalmatlanul szép volt, mint gyerekkoromban kis-misén az oltáriszentség. A lehalászott víziangyalok akkorák voltak, hogy a hálót elöl és hátul vállukra kötözött halászok tántorogtak cipelés közben, mert a nagy víziállatok rángtak, vonaglottak, evickéltek a sokszor földig érő hálóban, amit két ember vitt, s a háló szinte a földig süllyedt súlyuktól és embert-rengető mozgásuktól. Ó, hányszor néztem ezt a munkát a tópart mellett lakó kisfiú mámorral és csodálkozva szépségükön és erejükön. Példáim voltak a megmaradásban, és élni akarásban. Ó, a patak, amelynek partján mindig a hatalmas zöld békákra vadásztam, hosszú rúdra dróttal kötözött ács-szöges lándzsával. Ez volt gyerekkorom egyik látomás-pillanata. Nem is szólva a kecskebéka-combokról, amit aztán megsütöttem sós zsírba keverve tóparti házunk füves udvarán. Mondhatom nem anyám örömére, aki sose fogadta el a gyermeki kínálatomat. – Hovanyecz László lénye oly szelíd  és megnyugtató volt, mint a házunk alatt fekvő nagy tó nádasát övező patak vizének csobogása, mert szép volt akkor minden, a lassan habzó és fodrozódó víz, a patakban evickélő tarajos gőte zöld bőrű mosolygása a vízi-rovarok sötétkék páncélos úszása, a vízben a halk csobogásban lobogó fűszálak lengése,  és hajladozása a zöldvatta hínárhab tántorgása és vízben csúszása a patak apró zöldpettyes állat-budháinak nagy dülledt szemgolyói, mint zöld hagymafejek aranysarló szája a titokzatos orrlikakkal a nekem szent fejek. Volt egy nagy fehér emberkoponyám, barátomtól a sírásótól kaptam, amit szüleim rettenetére a nagyszoba asztalára tettem, és úgy éreztem magam, kamasz-költőként, mint Johann Wolfgang Goethe, áldottam is zseniális költő szellemét és feledhetetlen gyönyörűségét.