Sumonyi Zoltán

Kilenc és tízéves korom között
legtöbbet Pintye Sándor biciklijén közlekedtem, bár az,
hogy közlekedtem, enyhén szólva is eufémia.


Jobb lábamat átdugva a pirosra festett váz alatt
(a fönt nevezett fiatalember pályamunkása volt apámnak,
de valamilyen iparos is, ezért több érzéke volt az esztétikához
mint a többieknek, s ezt a piros biciklije is jól mutatta)
száguldoztam az állomás és a lakásunk közötti gyalogúton,
amely gyalogút csak egy letaposott sáv volt azon a gaz verte
kavicsos térségen, a sínek és a kubikgödör között,
ahol máglyákban sorakoztak az ócska talpfák.
Abban a balra lógó zsugortesttartásban
a biciklit jobbra kellett dönteni,
s így jobbra egyáltalán nem, és balra is csak üggyel-
bajjal lehetett kanyarodni.
Ha nem akartam, hogy az olajos lánc összekenje, netán
fölvérezze a vádlimat, az állomásnál megálltam,
mintha csak meg kellene vizsgálnom valamit,
majd fölemeltem és visszafordítottam a járművet.
Könnyebb volt, mint a többi férfikerékpár,
mert rövidebb is az átlagosnál, de ahogy növekedtem,
éppen ez a rövidség nehezítette a váz alatti pedálozást.
Csakhogy még mindig magas volt, a nyeregről nem értem el
a pedálokat. Női kerékpárról ábrándoztam, amelynek
kecsesen lehajló kettős váza van, azt egyenes derékkal is
lehetne hajtani, de olyan nem létezett a környezetünkben.
Aztán Bandi öcsém, aki nálam életrevalóbb, fölfedezte,
hogy Kiss doktoréknál női bicikli is áll a garázsban,
s azt gyakran elkérte egy-egy délutánra.
Kinyílt a világ körülöttem, ahogy a két lábra álló előember előtt
a frissen megteremtett ősvilág.
Kiláttam a kormány fölött, jobbra-balra könnyedén kanyarodtam,
bátran kihajthattam a kövesútra is.
Legtöbbször én vittem vissza
a kölcsönbiciklit a pusztuló ősparkban álló Szuhányi-kastélyba,
amelyet rendelővé és orvosi lakká egyszerűsített a községi tanács.
Olyankor kedvemre képzelődtem: nyakamban fényképezőgép lóg,
s mellettem egy lány is karikázik az esti fényben.
De képzeletemmel az óvatos körültekintés is
kezdett már szárba szökkenni bennem:
egy század katonát rendelek magunk köré,
hogy a nagyobb fiúk csúfondáros szeme elől eltakarjanak.
Így, a katonák óvó négyszögében
zavartalanul biciklizgetek a csengeri kövesúton, oldalamon az iskola szépeivel,
Papp Ilonával, Németi Mancival, Vásári Erikával,
attól függően, hogy aznap
melyikükbe vagyok épp szerelmes.