A szépség kiszabadítása az anyagból
Kántor Zsolt
Az öntudat, mint lebeszélt idő. Holdtölte.
A Nap a hegyet porszemnek látja.
Kimossa a varratokat a dombok közül.
Elnyeli a forrásokat az írás.
Csurog az emlékezeten át az aranyló latyak.
Azután álmodni lehet róla és kipihenni.
S ezt a megérkezést legalább százszor próbálja ki.
torzószótár
ámít
Aczél Géza
gyerekkoromban valahonnan volt egy nagy kockás füzetem s mivel a recsegő rádióban a sport
eredményeiből naprakész szerelem született s a totó édeskés szirénhangjai mákonyos tizenkét
találatokról szóltak melyeket csekély eséllyel megjátszani persze csak ebben a füzetben voltak
torzószótár
amióta
Aczél Géza
egész életemben igazából csak az avar zavart mivel törékeny alkatommal vonszoltam magam
után hosszú évtizedeken át a múlás képzetét s bár aránylag gyorsan oldott csalódásokkal némi
szegénységgel s beteljesületlen vágyakkal a maradék idő sem volt egy vidám képregény apró
praktikákkal az értelmetlenül sodródó lét hullámait lélekben leszabályoztam mikor a szürkült
Post Focus
Rajnai Attila
I.
Forgatom életed filmjét
élesen látszol a középpontban,
körötted elmosódnak a vidámpark
fényei, a premier plánban felnevetsz,
ahogy a vattacukor rátapadt a szádra.
Ezt persze utólag szinkronizáljuk
majd, hál’ Isten, több csalás nem kell.
Aztán minden kihuny, a wurlitzer surrog,
a félhomályban vadul rázod fürtjeidet:
vetkőzős jelenetről szó sem lehet.
