CSAK HANG MARAD

Miért állnék meg, miért?

A madarak elszálltak

kéklő távlatok felé,

a láthatár függőleges, függőleges,

a mozdulat lövellés-szerű,

A szépség kiszabadítása az anyagból

Az öntudat, mint lebeszélt idő. Holdtölte.

A Nap a hegyet porszemnek látja.
Kimossa a varratokat a dombok közül.
Elnyeli a forrásokat az írás.
Csurog az emlékezeten át az aranyló latyak.
Azután álmodni lehet róla és kipihenni.
S ezt a megérkezést legalább százszor próbálja ki.

ámít

gyerekkoromban valahonnan volt egy nagy kockás füzetem s mivel a recsegő rádióban a sport

eredményeiből naprakész szerelem született s a totó édeskés szirénhangjai mákonyos tizenkét

találatokról szóltak melyeket csekély eséllyel megjátszani persze csak ebben a füzetben voltak

amióta

egész életemben igazából csak az avar zavart mivel törékeny alkatommal vonszoltam magam

után hosszú évtizedeken át a múlás képzetét s bár aránylag gyorsan oldott csalódásokkal némi

szegénységgel s beteljesületlen vágyakkal a maradék idő sem volt egy vidám képregény apró

praktikákkal az értelmetlenül sodródó lét hullámait lélekben leszabályoztam mikor a szürkült

Post Focus

I.

Forgatom életed filmjét
élesen látszol a középpontban,
körötted elmosódnak a vidámpark
fényei, a premier plánban felnevetsz,
ahogy a vattacukor rátapadt a szádra.
Ezt persze utólag szinkronizáljuk
majd, hál’ Isten, több csalás nem kell.
Aztán minden kihuny, a wurlitzer surrog,
a félhomályban vadul rázod fürtjeidet:
vetkőzős jelenetről szó sem lehet.