áltat

apadnak a motivációk egyre kevésbé szeretek írni bár olykor néhány szeszgőzös pillanat áltat
hogy az a kis verselektron mely pulzál a mindenségben olykor vissza fog hívni egy petitre vett
lábjegyzet erejéig ám fékezett hiúságom már régóta nem ér az égig satuba fogja az alkati mély

Az Időnek mélyén

WOLSEY, 1529

Gólya kelepelve
Kuvik burukkolva
Hallik a cellába
Towerbe bebukva.

Szavak szegélyén

           – a hiányzó Ady –

Szavak

szegélyén űzve szállunk,

s körülsikongnak kóbor szelek.

Messzi,

kék tengerek kék szemébe nézek,

mert itt fekete Hold süt,

s barna felhők közt

pirultan égek.

Vonszolod  

Anyám könyvéből

 
Sarló alatt feljajdulnak ráncos
muharok. Az alkonytól véres lesz a
kapanyél. Így vonszolod a napokat,
nem kérsz kegyelmet, megfizetsz
minden elharapott szóért.