Esik

Esik, percen az égbolt hidrateste,
esik, palákon pisztrángok ezüstje,
esik, senki nem gondol az esőre,
mindenki inkább szárazon repülne.

Sorok a végtelenről

Vésd észbe most is a régi szavakat:
„Mi végtelen, az csonka nem lehet”.
Az a csonka, aki testéből veszít.
Az a csonka, amely nem volt végtelen,
a végtelen magából nem veszít.
Ki tudná csorbítani a végtelent,
mint a bögrét, amely a kőre koccan?
Ne hidd, hogy elszelt egy évszakot
a végtelenből a végét nem érő,
szüntelen idő. Térből, időből
ne hidd, hogy el van szelve egy cikk.
Minden forgatag. Szélviharra csend.
Minden a végtelen alá tornyosul
tartani a futó ívű, homorú kupolát.

Vezeklő

Milyen lesz résekbe húzódni vissza?
Milyen bepréselődni szűk helyekbe,
ahol tered olyan kicsinyke, mintha
tested betöltené: ne tudj semerre
moccanni sem. S a fal, mely úgy szorítja
parányi lényedet, hogy már lehetne
határaiddal egy. Járni teremről
teremre: álmodod csupán vezeklőn.

Szerelmes vers

A bevásárlóközpontban álltunk.
Egy olcsó bort néztél, én azon agyaltam,
hogy írnom kellene valami szépet végre rólad,
ha már két éve lassan, hogy velem élsz.

két sudár comb között

bele akartam halni a hosszúcombúba
de persze nem haltam bele
s nem bosszú volt sem tévedés csak
kívánság épp hogy eljátszottam vele