általánosság

az ember olykor olyan hülye hogy le-leáll beszélgetni fűvel-fával néhány sör után a témákban

persze elmélyedne de közben előkotorászik régen elejtett szálakat is bután majd a grammatika

szabályait tisztelettel követve mint az ész követe sorra önteni kezdi a mondatot hisz szemből

Ősök Hangja

Hogy is meséljem el, hogy voltunk már itt együtt
Sok-sok nemzedékben - és leszünk is újra
Mint zajló jégpáncél és lent zúgó sötét ár
Olyan a lét-felszín, de minket a Mély vár.

Esik

Esik, percen az égbolt hidrateste,
esik, palákon pisztrángok ezüstje,
esik, senki nem gondol az esőre,
mindenki inkább szárazon repülne.

Sorok a végtelenről

Vésd észbe most is a régi szavakat:
„Mi végtelen, az csonka nem lehet”.
Az a csonka, aki testéből veszít.
Az a csonka, amely nem volt végtelen,
a végtelen magából nem veszít.
Ki tudná csorbítani a végtelent,
mint a bögrét, amely a kőre koccan?
Ne hidd, hogy elszelt egy évszakot
a végtelenből a végét nem érő,
szüntelen idő. Térből, időből
ne hidd, hogy el van szelve egy cikk.
Minden forgatag. Szélviharra csend.
Minden a végtelen alá tornyosul
tartani a futó ívű, homorú kupolát.

Vezeklő

Milyen lesz résekbe húzódni vissza?
Milyen bepréselődni szűk helyekbe,
ahol tered olyan kicsinyke, mintha
tested betöltené: ne tudj semerre
moccanni sem. S a fal, mely úgy szorítja
parányi lényedet, hogy már lehetne
határaiddal egy. Járni teremről
teremre: álmodod csupán vezeklőn.