Az érkezés napja

Kétlaki mivoltom másik
világa volt Felsőiszkáz,
visszatérve is hiányzik,
miért nem itt éltem inkább,

Szárnyas oltár

megnyíló testtel
óvatlanul mikor
a kívánós fájdalom
mögül hirtelen
arca lesz a vágynak
ne gondolj rá
egyetlen pillanatra
mindig ugyanúgy
fordítsd el síró
kislányarcodat

Ne hagyja az isten

Már nem vetem meg.
Már csak szánom őket.
A megvásárolt együttműködőket,
a megfélemlített hunyászkodókat,
a lankadatlan buzgalmú nyalókat.

Anyám és Isten

Nevével hányszor visszaélnek
politikusok, papcsibészek?!
Istenfélő anyám imája
minden nap hozzá szállt, hiába

Vallomás a Hazám-díj ünnepén

Tamási Áron Ábel című remekművében, ebben a feledhetetlen, szép regényben a regény gyermek-hőse, Ábel egyszer csak elkezd sírni. Amikor megkérdezik tőle, hogy miért sírsz fiam, Ábel azt feleli: „azért sírok, mert nekem is van édesanyám”.