Patakcsobogás

Feledhetetlen Barátom, Hovanyecz László oly tiszta volt és mosolyosan egyszerű, mint a patakcsobogás. Nagy tó mellett nőttem fel. A tavat széles patak kerítette, hogy legyen hol ringjanak a bárkák, amiknek az oldala olyan kerek fénygombokból állt, mint egy repülőgép-ablak, ezek az olajjal bekent bárkák a tavat övező nagy patak vizén. Ezekbe a lukacsos oldalú fekete csónaktestekbe kerültek ősszel, a tó lehalászásakor a halak.

Óratorony

Szerettünk volna minél előbb indulni,

mert majdnem ezer kilométert

kellett még autóznunk hazáig,

de azelőtt mindenképpen

meg akartuk nézni Graz óvárosát,

és főleg az óratornyot,

Krisztus jelenléte

 Mennyi szenvedés kell ahhoz, Hogy kicsapódjék belőlünk a lélek aranya?

Kegyes világosság,
Aki Vagy,
köszönöm, köszönöm, köszönöm,
hogy már életemben
megmutattad Magad.

Kihagyás

Már itt is, ott is felparázslanak 

a pitypangok, s egy pillanat alatt

robbannak is, mind irgalmatlanabb,

mind véresebb a kert, míg ránk szakad

a menny, akár egy nagy, hűvös tenyér,

mert esőcseppek, áttetsző betűk

peregnek egyfolytában mindenütt,

hogy szó a szóval végül összeér,

és mondattá lesz, vagy tán csak dadog

éppen az Isten, repeszdarabok

szálldosnak kint, pillangók, verebek,

Fejedelmek figyelmébe

„Olyan ostobák az emberek, s olyannyira csak a mának élnek, hogy aki be akarja csapni őket, mindig megtalálja köztük a maga emberét.”
(Niccoló Machiavelli: A fejedelem)

Méghogy vezetni? Megvezetni kell
a tömeget! Hidd: veszteg úgy marad csak,
ha legelőször azt felejti el,
hogy gondolkodni is illő az agynak.
Ki elhiszi, mit szóvivők hadarnak
/például azt, hogy öt gramm öt kiló/,
az a poklot nem érzi kárhozatnak –
a bunkónál nincs jobb alattvaló.