Marafkó László

A feslő rózsabimbó ezen a nyáron fordult dús sziromlángolásba, így mohó férfipillantások tapadtak rá az utcán. Nevezzük hát Szirmoskának, aki érettségi vizsgája után pár hétre pihenni jött a fővárosba, a családi becenév szerint Nikéhez, azaz nagynénikéjéhez.
Az unokahúgát szinte a lányának tekintő idős asszony nem említette, de már jó ideje felfigyelt az új szomszédra, a délceg, kitűnő modorú („mindig köszön”), talányos ifjú emberre, aki választékosan öltözött, nem bömböltette az autórádióját, és messziről áradt róla a jólét magabiztos nyugalma. A királyfi esténként hófehér Mercedesen érkezett haza, mert a hercegeknek, ha pénzük volna is, idejük már nincs paripák, ráadásul fehérek kitanulására, beszoktatására, nem is szólván arról, hogy a felnyergelés, a galopp, a vágta megtanulása végképp meghaladja egy vezetési tanfolyam viszontagságait is.

A mindig előrelátó Nikének nem is kellett úgy szerveznie Szirmoska egyik városnézés utáni hazaérkezését, hogy épp a lépcsőház bejárata előtt fussanak össze az új lakóval, mikor is a fiatalember előrebocsátotta a vendéget, s néhány érdektelen mondat után a bemutatkozást is megejtette. Szirmoska kissé tétován ért fel, s bár nem mondta el a váratlan találkozást, ám attól kezdve, ha a szokott motorhang kintről felhangzott, éberen figyelt.

Néhány nap múlva, ahogy az illemtankönyvek is előírják, becsöngetett az ifjú, s jelezve: véletlenül épp két esti szabadtéri koncertjegye van, a ház asszonyától engedélyt kért, hogy a vendégeskedő unokahúgot elvigye („fél tizenegyre szigorúan itthon leszünk”). Nike titkolt szándékok gyors beérését vélte beteljesülni („ritka manapság az ilyen illedelmes fiatalember”).

Innentől kezdve – idéznünk kell Szirmoskát – minden mint a mesében („Nike, el sem akarom hinni”). Vacsorák a legjobb éttermekben, a hét végén balatoni kiruccanás, a nyaralás végén a királyfi felajánlkozása, hogy kocsin viszi haza unokahúgocskát a szülővárosába („kétszázzal az autópályán, a büntetés neki meg se kottyan”). Mint kiderült, anyukához, aki megözvegyülten él a kisvárosban, ahol az egyik bankfiók alkalmazottja. A bizalmat ébresztő bemutatkozás után megtörténik Szirmoska elkérése a nyár végén a lovag zsúfolt mindennapjaiba („világcég kelet-európai menedzsere”) még éppen beszorítható néhány napos olaszországi kiruccanásra. Királyfi tulajdonképpen szerény („korosztályomhoz képest nekem túl jól megy”), nem szórja, de nem is számolgatja a pénzt, helyzetét természetesnek tekinti, s mert mindennapjai az utolsó minutumig kitöltve („a repülés nekem olyan, mint másnak a BKV-bérlet”), nem gondol a jövőre.

Szeptemberben királyfiéknál szűkebb családi körben bemutatják az egyetemi tanulmányait épp megkezdő Szirmoskát. Teljes siker: a közeli rokonság el van bűvölve a hamvas lány kedvességétől, aki az ötvenesen is királynői szépségű mama rokonszenvét is elnyeri. A bennfentesek mindazonáltal tudják, hogy a vendégek közül egy fiatal házaspár hiányzik: királyfink bátyja és a felesége. Az ismert, hogy csak lazán tartják a kapcsolatot a szülőkkel, ám távolmaradásuk mindenesetre különös.

Egy este Szirmoska telefonhívást kap: a női hang közli, hogy ő Márta, a báty felesége. Sietősen beszél, s szeretné, ha Szirmoska nem értené félre, de azt javasolja, „minél kevesebbet tartózkodj anyósom bűvkörében”. Így, választékosan. Szirmoska nem mondja el királyfinak a hívást, de mint enyhe mérgezés, napokig kering benne a rosszkedv. Annál is inkább, mert a királyfi egy önfeledt estén arról beszél, Szirmoska első egyetemi éve után lenne jó megtartani az eljegyzést.

Ősszel lovagunknak hirtelen összesűrűsödnek a teendői, van, hogy hetekig nincs itthon, földrésznyi távolságokat repül be. Ilyenkor Szirmoska néha meghívás kap a családtól, formális beszélgetések tea, aprósütemény mellett, néha könnyű vacsora. Október végén, amikor már foga van az estének, egy vizit után a mama, óvón felsegítve Szirmocska könnyű ballonját („ilyenkor már jobb lenne egy szövetkabát”), csak úgy mellékesen megjegyzi, hogy a férfiaknak ilyen korban kell megalapozniuk a jövőjüket, mely mindennél fontosabb. Már ha valaki gondol a jövőre is. A mondat olyan, mint az el nem olvadt sókristály, beleszivárog Szirmoska gondolataiba. Erről megint nem ejthet szót a királyfival, ha éppen befut a világ valamely részéből.

Decemberben Szirmoska egy meghitt pillanatban arról egyeztetne, hogy vajon milyen ruhát kellene csináltatnia (vásárolnia?) a királyfi által korábban sokat emlegetett báli szezonra, ám annak tekintete valahova a messzeségbe réved („a március megint őrület lesz nekem”). S válasza is úgy úszik el a levegőben, akár a szétmálló felhők. Szirmoska azon az éjjelen szemernyit sem alszik (Nike szobája helyett már hónapok óta kollégiumban lakik, ám ha királyfink itthon van, akkor az ő lakásában), s bár Nike másnap próbálja elhessenteni az aggodalmait („az a fiú maga a született becsületesség”), ám az ő arcán is szemernyi árnyék.

Aztán pár hét múlva Nike véletlenül észrevesz az újságban egy apróhirdetést, kétség sem férhet hozzá: a királyfi lakásáról van szó. Az érdeklődőket a mama fogadja, s amikor a  lépcsőházban  összefut  Nikével,  csak  annyit  jegyez  meg:

„Külföldi állás esetén nem érdemes fenntartani még egy kis lakást sem.”

A márciusi jókora világban cikázása előtt a királyfi a legdrágább fővárosi étterembe viszi el Szirmoskát, aki öltözködés közben, Nike jó tanácsait hallgatva már a pityergéssel küzd. A vacsorán a királyfi olyan elbűvölő, mint a megismerkedésükkor volt. Gyengéd és – némi hallgatag tétovasággal – talán  túlontúl  is  udvarias.  Másnapi  elutazása  után  hol  az egyik, hol a másik országból rendszeresen felhívja a lányt, de mondandója mindig a munkájára korlátozódik.

Az első távol töltött hónap végén itthon a mama cukrászdába hívja Szirmoskát. A csendes helyen a meghívó fél anyáskodóan fölényes. A hátralevő egyetemi évekről érdeklődik, majd azt mondja: „Ő most dönteni kényszerült, és nincs választási helyzetben. Gondolom, érted.” Szirmoska olyannyira érti, hogy könnyei a tiramisu szeletet gusztustalan masszává oldják. Az elegáns anyuka előzékenyen zsebkendőt keres elő a retiküljéből.

Szirmoska, félévnyi árnyékos szemű szomorkodás után, miközben több jóképű egyetemi társa közeledési szándékát úgy morzsolja szét, mint ujjai közt egy dísznövény különleges illatú levelét, egy szakmai konferencián megismerkedik egy erősen őszülő mérnökkel, aki saját kisrepülőgépével néha kaszinóvárosokat keres fel egy kis rulettre, pókerre, hogy szabadalmainak menedzselése közben lélegzetvételhez jusson. Fél év múlva Szirmoska, egy súrló fényű délután, a tükör előtt bíbelődve a kebelemelintés technikáját szinte művészi tökélyre fejlesztő melltartója pántjával, hirtelen elhatározással úgy dönt, hogy némi kéretés után elfogadja Zoltán korábbi ajánlatát: tanulása költségeit ezentúl a férfi állja. S erről még anyukának sem kell tudnia.

A királyfi – Nike értesülései szerint – egy év múlva nősül: a kiszemelt ara a tévéből is ismert primadonna a zenés színházban. A ceremóniát a királyfi édesanyja vezényli le. Össze nem egyeztethető életritmusuk miatt a pár fél év múlva elválik. A királyfi egy évig „bolyong” Európában, majd meglepő bejelentést tesz: két hét múlva esküvő. A kiválasztott, a rokonság teljes megrökönyödésére, egy alacsony, jelentéktelen külsejű lány, aki ugyanannál a cégnél dolgozik. Félárvaként érte el, hogy a világcég számítógépközpontjában vezető informatikus legyen. A herceg szinte a tenyerén hordozza mindig jó kedélyű, aranyos asszonyát, akivel boldogan hoznak össze két bűbájos lánykát. Az anyós engesztelhetetlen, az após csak titokban meri felkeresni pöntyögő unokáit, akik mint kiskacsák tipegnek az elérzékenyült nagypapa körül.

Szirmoska, ha ritkán találkozni kíván Nikével, akit be nem vallott lelkifurdalás gyötör, mindig egy semleges helyet, kisvendéglőt, kávéházat választ helyszínül. Többször megpendíti,  hogy  bemutatja  Zoltánt,  de  Nike  olyan  elutasító,  hogy Szirmoska nem erősködik. Jövőről nemigen esik szó köztük, a közelmúltra  pedig  felpattintani  nem  kívánt  zár  kerül  Nike emlékeinek könyvén.