TEKINTET
A Tekintet folyóirat az interneten folytatja

A csaknem három évtizedes múltra visszatekintő Tekintet művészeti és irodalmi folyóirat nyomtatásban többé nem jelenik meg, ám új életre kel a világhálón: az online térben megújult vezetéssel és lapstruktúrával működik tovább a www.tekintet.hu oldalon. A megújult online folyóirat április 11-e, a költészet napja alkalmából mutatkozik be az olvasóközönségnek.

A folyóirat alapító főszerkesztője annak idején Ördögh Szilveszter író volt, aki haláláig, 2007-ig vezette a lapot. 2008-tól Hovanyecz László lett a főszerkesztő, aki 2013-ban elhunyt, utóda Farkas László lett, a tekintélyes Új Írás egykori szerkesztője.

A lapot kiadó Tekintet, Ördögh Szilveszter Alapítvány kuratóriuma úgy vélte, hogy az internetes Tekintet vezetése fiatalítást igényel, így a 85 éves Farkas László után az online folyóirat élére a 45 éves Kácsor Zsolt került.

Az új vezetés az eddigi szerzők megtartásával ugyan, de új alkotók bevonásával olyan irodalmi, művészeti és szociográfiai lapot kíván készíteni, amelynek  – az internet adottságaihoz igazodva – egyik fő jellegzetésse művészi képgalériák megjelenítése, másik fő jellegzetessége pedig az a szerkesztői koncepció, hogy egy irodalmi lapnak és egy írónak igenis lehet társadalmi felelőssége, még ha magának az irodalomnak nincs is, hiszen az irodalomnak mint művészetnek nem felelőssége és feladata van, hanem nyelve. Kácsor Zsolt főszerkesztő szerint a Tekintet prózai megújítása többek közt abban áll, hogy ma Magyarországon szükség van az olyan irodalomra is, amelynek nem csak nyelve van, de anyaga is, amennyiben ez az anyag a társadalom mélyrétegeiben gyökerezik. Szerinte a szociális indíttatás nem írói feladat, hanem írói alkat kérdése, nem kényszer, hanem választás, vagyis az online Tekintet prózarovatának deklarált célja lehet a magára hagyott társadalmi rétegek felmutatása, a szegények, a kitaszítottak, az elnyomottak ügyének művészi, s nem politikai érdekképviselete. Ez az oka annak, hogy az új online lap komoly szociográfiai anyagokat kíván közölni: sorsfeltáró, szubjektív hangú emberi történeteket tár az olvasók elé az ország „érdes" vidékeiről, az elhagyott, pusztuló ipari övezetekről, az egykori faluközösségek helyén tenyésző kilátástalanságról, az elvándorlásról, a szegénységről, a falusi oktatási helyzetről, a közmunkásokról, az idénymunkásokról. Az irodalmi riportok illusztrációi helyszíni fotósorozatok lesznek, amelyekből képgalériákat tervezünk a honlapra.  A Tekintet az Új Egyenlőséggel szoros együttműködésben fogja készíteni és közreadni a szociográfiai anyagokat.

Az új szerkesztői koncepció jegyében az online Tekintet számára készült el Doros Judit újságíró és Szabó Barnabás fotóriporter szociográfiája Mélyfúrás Egercsehiben címmel. Az induló lapból ajánljuk továbbá Szemethy Orsi prózáját, valamint Báthori Csaba és Jászberényi Sándor egy-egy versét.

Az online Tekintet számára a nyomtatott lap becses öröksége megőrzésre méltó és továbbgondolásra való, ezért a honlapon kialakítanak egy archívumot, amelyben a folyóirat eddigi összes száma olvasható lesz.