Czagány Judit

Egy esős, november eleji napon érkezett. Szándékosan választotta ezt a hónapot, ilyenkor kihaltak az üdülőhelyek, panziók. Nem lehetett zajos társaságokba botlani. Az évnek ebben a szakaszában olyan emberek jöttek ide, akik valami miatt el akartak rejtőzni a világ vizslató szeme elől, esetleg valamilyen súlyos traumát akartak kiheverni. Érkezése estéjén sem találkozott más vendégekkel. A panzió tulajdonosa, de Jong úr és felesége barátságosan fogadták. Megtiszteltetésnek vették, hogy a művész újra az ő panziójukat választotta. Ilyenkor nem alkalmaztak személyzetet, a munkát maguk is el tudták látni. A hallban fekete zongora árválkodott. Vincent a vacsoráját az étkezőben fogyasztotta el. Nem volt rabja a gyomrának. Keveset evett, de frisset, minőségit. Tenger gyümölcseit, zöldséget, pástétomokat. Az édességeket viszont szerette. Kedvelte a minőségi fekete teát, általában erős kávét és ásványvizet ivott. Miután kiheverte a gyászt, teljesen lemondott az italról.

   Vacsora után felment az emeleti szobájába, kilépett a teraszra és a hűvös idő ellenére, nagyon sokáig és mélyen szívta be a sós, metsző, tengeri levegőt. Eszébe jutott Lea, megrohanták a keserű emlékek. Belenyilallt a fájdalom, hogy őt már sohasem hozhatja el ide. Később még felhívta anyját, aki éppen Párizsban vendégeskedett a barátnőjénél. Apjára is gondolt, akit Lea temetése óta nem látott, és aki évek óta Wellingtonban élt egy új-zélandi nő oldalán. Szülei már régen elváltak. Impresszáriója is kereste, beszámolt a vele kapcsolatos friss sajtóhírekről és arról, hogy a zenekar egyik csellistája súlyos síbalesetet szenvedett. Pár percig elmélázott a rossz híren – kedvelte a zenészt –, remélte, hogy a fiatal férfi hamar felépül. Bekapcsolta a televíziót, babrált kicsit a távirányítóval, de valójában egyik műsor sem kötötte le. Hamar ágyba került. Reggel kipihenten ébredt. Nagyon élvezte, hogy nem óra szerint kell élnie. Már előző este lecsatolta a karóráját, amely árván hevert az éjjeliszekrényen. Arra gondolt, hogy az első napot lovaglással tölti. Leszólt a recepcióra, hogy szereljenek fel számára egy lovat. Ez volt az egyetlen sport, amelyhez gyerekkora óta vonzódott, és amely beleillett szülei társasági életébe is. Kellő gondossággal felöltötte lovagló ruháját és fürge léptekkel leszaladt a lépcsőn az étkezőbe. Szokásos kontinentális reggelit fogyasztott, pirítóst vajjal, dzsemmel, lágy tojást, sajtot, narancslevet, zamatos, erős feketét. Hirtelen kedvet kapott egy rövid Chopin etűd eljátszására, de már vágyott a szabad levegőre. De Jong asszony elragadtatással hallgatta a játékát, ez ritka pillanat volt az életében. De Jong úr kibérelte számára a lovat, amely már vidáman lépkedett a panzió közelében található futtatóban. Sok vendég igényelte ezt a szolgáltatást. A tengerpart kitűnő terepnek bizonyult a lovagláshoz. Főleg azok élvezték igazán ezt a sportot, akik a hétköznapok sokszor elviselhetetlen terheit akarták itt ledobni. Cherry almásderes, fiatal, büszke tartású, szépen ápolt kanca volt. Rögtön elfogadta Vincentet, persze ebben néhány kockacukor is a segítségére sietett, amit a lovas a reggeli kávé mellől „csent el” a ló számára. Néhány órányi könnyed poroszkálás következett, felhőtlen szabadság. Vincent délután egy távoli kávézónál megállt pihenni. Pure Darjeeling teát rendelt kevés tejszínnel. Lehuppant egy kényelmes fotelbe és onnan tekintgetett kifelé a tengerre. A távolban fiatal, sudár, szőke nőt pillantott meg, aki egy kisfiúval kergetőzött a homokdűnék között. A kicsi kezében vödör himbálózott, amelybe kagylókat gyűjtött. Vincent szája észrevétlen mosolyra húzódott. A bárpultnál vidám helyiek forralt bort és holland gint, Jenevert ittak. A tűz vidám vörösen táncolt a kandallóban. A tea sem lehetett volna finomabb! Lassan indulnia kellett, mert sötétedés előtt haza akart érni. Kisétált a bárból, metsző szél csapott az arcába. Egy pillanatra még abba az irányba nézett, ahol a nőt látta felbukkanni. Felpattant a ló hátára, az úton végig borzongott a hidegtől, az eső is eleredt. Bosszantotta, hogy nem öltözött elég melegen. Hazatérve fejfájást érzett. Vacsorát sem kívánt. Lassan felment a lépcsőn, már nagyon rázta a hideg. Valószínűleg alaposan átfázott – gondolta. Ruhástól zuhant az ágyra, de rossz közérzete és a hideglelés nem hagyta, hogy álomba merüljön. Magas láz gyötörte, ezt tisztán érzékelte. Hirtelen feltörő hányásrohama közepette még éppen elérte a fürdőt. Megkönnyebbült. Azt gondolta, hogy reggelre kialussza a meghűlést vagy a vírusfertőzést és nem lesz semmi komolyabb gond. Vergődött még az ágyban egy darabig, aztán előkotort egy Aspirint az úti táskájából és lenyelte. Rögtönzött egy borogatást a homlokára, magára húzott még egy takarót és próbált elaludni. Nehéz rémálmokkal töltött néhány órát. Kora reggel, amikor lassan kinyitotta a szemét és próbált életet verni görcsös izmaiba, nyaka furcsán merev volt. A láz még mindig gyötörte. A beszűrődő fény bántotta a szemét. Nehézkesen felemelte a kagylót és leszólt a recepcióra, hogy forró citromos teát kérjen. De Jong úr felvitte a teát és látta, hogy Vincent szörnyű állapotban van. Azonnal orvost hívott, a férfi erőtlen tiltakozása ellenére. A doktor 20 perc múlva érkezett meg. Fiatal, magas, kék szemű, szőke hajú nő volt. Vincent csak homályosan látta a vonásait, már nem volt teljesen a tudatánál, de utolsó erejét összeszedve, még felidézte a tengerparton látott nő alakját. Dr. Edvina Maas lábai észrevétlenül megremegtek, a döbbenet hangtalan sóhaja szakadt ki belőle. Páciensében felismerte a híres zongoraművészt. A doktornő rögtön látta, hogy nem egyszerű meghűlésről vagy gyomorfertőzésről van szó. Néhány gyors rutinmozdulat után azonnal mentőt hívott. Volt egy sejtése, de klinikai vizsgálatokra volt szüksége a pontos diagnózis felállításához. A kocsi pár perc múlva befutott a panzió elé. Szirénázva robogott a helyi klinikára, ahol Vincentet haladéktalanul agyi MR-vizsgálatra vitték. Szükséges volt még egy EEG-lelet, és néhány laboreredmény. A gerincvíz vizsgálatát is elvégezték. Amint azt dr. Maas gyanította, Vincentet vírusos agyvelőgyulladás támadta meg. Hosszas gyógyulási folyamat előtt állt, ha egyáltalán életben marad. Tüneti kezelést kapott, infúziót és egyéb gyógyszereket. Csak folyadékkal táplálták. Géppel lélegeztették. A doktornő naponta többször benézett hozzá, gondos ápolásban részesítette. Nehezen dolgozta fel, hogy a sors ilyen kegyetlen körülmények között hozta össze a férfivel. Nem egy koncerten, nem egy kulturális eseményen, nem egy fogadáson, hanem egy tragikus betegség kapcsán. Rajongott a komolyzenéért, kiválóan hegedült. Anyja elismert hárfaművész és zenepedagógus volt. Edvina, ha csak tehette, zenei programokra járt. Nehéz munkájából ez volt az igazi kiszakadás. Pár hónappal ezelőtt már rendelt jegyet Vincent amszterdami koncertjére, de egyik betege súlyos állapota miatt le kellett mondania. Otthon gazdag gyűjteménye volt Vincent felvételeiből. Az igazat megvallva, már sokszor eljátszott a gondolattal, hogy milyen lenne élőben találkozni vele. Hát most megtörtént. Egyáltalán nem így képzelte el. De nagyon hitt a gyógyulásában. Minden nap néhány óráig halk klasszikus zene szólt Vincent ágya mellett. Ez is a terápia része volt. Edvina tiszta szívéből vágyott rá, hogy a férfi felépüljön. Minden tőle telhetőt megtett, hogy Vincent életben maradjon. Hogy Vincent és ő… Tudta, hogy amennyiben a férfi elindul a gyógyulás útján, akkor is hosszú, gyötrelmes időszak vár rá. Éjszakára sem ment haza a kórházból, hogy mindig a közelében lehessen. Csak néhány nyugtalan órát aludt. Anyját kérte meg, hogy vigyázzon a kisfiára, amíg a férfit kezeli. Vincentet mesterséges altatásban tartották. Már hat napja feküdt kómában, amikor a doktornő délután ismét benézett hozzá. Ellenőrizte a műszerek jelzéseit és kimerülten megállt a férfi ágya mellett. Óvatosan, féltő szeretettel hátrasimított egy tincset a férfi homlokából. Fülében egyre csak a gépek hangjai zúgtak, zakatoltak és akkor hirtelen, nagyon mélyről feltört belőle a zokogás. Vincent ujjai tétova vándorútra indultak a hófehér paplanon. Éppen a Capricciosa szólt.