• Barát
  • 5000 HUF
  • Alkalmi támogatási mód, köszönjük bizalmát.
  • Hírlevél elérés
  • Ajánlott tartalmak
  • Támogatom
  • Partner
  • 2000 HUF/HÓ
  • Rendszeres támogatási mód, köszönjük bizalmát.
  • Hírlevél elérés
  • Ajánlott tartalmak
  • Éves kiadványunk
  • Támogatom
„Test és lélek durva koktél,
gyorsabb, mint a tequila rapid, ó,
ezt tanuld meg, ne a leckét,
ez a tananyag sohasem változik.”
( Ági és fiúk)

   Álmodtam végre. Vagy csak szerencsés pillanatban ébredtem, hogy emlékezhessek? A lényeg, hogy  jól indult a napom, rámfért. Tele vagyok energiával, vízzel álmodtam, nem is akármilyennel, tiszta, csobogó vízzel, nem gonosz, zavaros, mindent elsöprő árral. Nem ám. Mintha egy folyami hajós, egy dereglyés legény tekintetét is elkaptam volna. Igaz, szigeten álltam – ami megint csak elgondolkodtató –, és egyedül. Bár erre nem esküdnék meg.
Messze ringó gyerekkorom világa, még most sem merek bízni sorsom jobbrafordulásában. Aggályoskodom, mint szegény nagyanyám, Mamika tette.
„Álmodik a nyomor”. Ez volt a szavajárása, kezdetben, mikor még kikotyogtam naivan egy-egy ábrándomat. Mamika nem bízott bennem túlzottan, ahogy másban sem, se magában, se a világban. Örök elégedetlen volt, elégedetlen a lányával, anyámmal is, meg velem is, ez van.
– Te, lányom – mondogatta, lányomnak szólítva, ahogy a család összes fiatalabb nőjét, unokahúgait, engem is –, vagy kifogsz egy gazdag balekot, vagy megnézheted magad.
   Hú, Mamikám, úgy lett volna ötös találatod, ahogy ez összejött. Igaz, férjeim addigra lettek módosak – vagy épp azért, sikoltja összezúzott egóm maradéka –, mikor már mások férjei voltak, de mégis.
Ha már az álmodással, jövőbelátással, jövőjóslással így belefutottam a magánmitológiámba, elmondanám, hogy tizenkét-három évesen visszatérő fantáziám volt egy filmforgatás, ahol rámosztották a főszerepet, a rendező belém szeretett, én meg belé. A többi tiszta sor: házasság, gyerek, Happy End. S mindezt az unalomig pörgettem hónapokon át, az utcán jártamban, a házimunkák során, iskolai órán, villamoson, fürdőkádban. Mindenhol csak testben voltam ott, lélekben tök máshol jártam.
   Meglehet, önszuggesztió vezetett felnőttkoromra a filmrendezőig,  így fordítva visszájára Mamika szómágiát. „Majd megnézheted magad!”. Hát, nézem azóta is, filmben, fotón, tekintetekben, és amit látok, az tetszik: az vagyok, aki legyőzte gyerekkori sárkányait. Mamika egy igazi sárkány tudott lenni, de attól még rajongva szerettem.
   Fantáziálásom képei egyébként időről időre más díszletek közé sodortak. Elmélyülésem, Mamika számára bambulásom, szembeszökő volt. Ha már félórája buzgólkodtam a fölmosással, váratlan fölém tornyosult nagyanyám –  guggolva vagy négykézláb maszatoltam a konyhakövet –, s csípőre tett kézzel rám rivallt:
– Te már megint hol jársz? Igyekezz, mert olyat kapsz, hogy a másikat a fal adja!
Féltem is ettől, meg nem is,  ritkán osztott ki taslikat, azok is tűrhetők voltak. Inkább sarokba állított. Ilyenkor órákat töltöttem a hengerezett mintákra révedve: végre zavartalanul pörgethettem ábrándjaim filmjét oda-vissza.
Tudtam, már akkor is, hogy hangulatainak rabja nagyanyám, hogy előbb-utóbb eljön a megbékélés pillanata, amikor hozzábújhatok.
A mai vizes álmomról jut eszembe, hogy –  bár az áttörést végül egy nagyszerű pszichiáter hozta meg –, olykor az ezotériában kerestem, s találtam menedéket random aláhullásaim során.
   Még Joshi Bharatnál is jártam, ezer éve, mikor a Bábszínház színésze volt főállásban.
   Kézről kézre adták a telószámát mint problémamegoldóét a megborult haverok.
   Engem a Tilos az Á törzsvendégeinek egyike irányított hozzá, valaki, akivel együtt támasztottuk a pultot magunkba zuhantan. Neki bejött, hátha nekem is, mit veszíthetek.
   „Soha se láttam / ilyen időt”. Víg Miska dalát vacogva, hajadonfőtt vonszolódtam a Bábszínház felé 1992 egy ocsmányul nyálkás, télvégi napján a reménytelenül szakadó esőben, hogy Joshi narancssárga kis Polskijába vágódva elhúzzunk az egyik agglomerátum felé, ahol… Nem  tudom, mit mondott. Hogy mondott-e egyáltalán valamit, amitől két óra múlva húsz centivel a  föld fölött lebegve szambáztam a csodás esőben hazafelé a Singing in the Rain ritmusára. Vagy csak az a kígyóbűvölő tekintet szuggerálta némán, hogy nyugi, relax? Hogy belátható időn belül, négy-öt év múlva, már látszik az alagút vége? Többé nem jártam nála, de hálás vagyok a karmájának, bármit is követett el előző életei során, hogy emberként volt kénytelen újjászületni. Ja, és a négy-öt év takra bejött.  
   Életem egy másik nagy „ezoterikus” kalandja volt a tavalyi évben az örök vadászmezőkre eltávozott, csodás Báder Györgyivel való találkozás. Györgyi asztrológusként és barátként sokunkat lökött vissza arasznyira vagy csak milliméterekre, de éppen elegendő távolságra a szakadék szélétől.
A legdurvább ezoterikus élményem mégis egy Ji Csing  jóslás volt, ahol a víz, a megtisztulás, újjászületés képét „dobtam”.
Tiszta sor, mondhatnád, kedves olvasó, ősrégi metafora, a hülye is tudja.
   De a fuldoklás pánikrohamában vergődő számára csodás kinyilatkoztatás, sőt, életmentő volt az állítás. Alámerülésem nem a véget jelenti, hanem épp ellenkezőleg, az új kezdetet. Nem szerencsétlen vagyok –  te szerencsétlen, te, ahogy Mamika nemegyszer mondta –, hanem épp ellenkezőleg. Szerencsés vagyok, hogy megtapasztalhattam még életemben az újjászületést.
   A mai csodás ébredésem megidézte nagyanyám szellemét.
   – Lányom – mennydörögte, megvolt hozzá az orgánuma –, sírás lesz a vége! Máma hopp, holnap kopp, április 8-án meg végleg lehúzhatod a rolót.
   – Oké, Mamika, nem tudom, mit jósol április idusára Orbán kreatív csapata, de én a helyükben  távol tartanám a főnököt az utcára lépéstől. És mindegy is, hogy olvasta-e  Orbán és haveri köre a Julius Ceasart. Az üzenet pallosként lebeg a NER-vezér feje fölött, ha süket is rá, ahogy  süketek voltak elődei a diktátorságban, mind. Ha magától nem takarodik, hát majd valaki eltakarítja. Beszéld meg vele. Ha riogatni akarsz valakit, őt riogasd. Már nem az a félős kislány vagyok, akinek leordíthatják a fejét… Na, puszi. Szeretlek.
Multiple columns available for menu dropdowns
Insert positions or particles inside dropdown menus
Built in mobile menu for intuitive navigation
A responsive layout for mobiles, tablets, laptops and desktops
Many prebuilt particles for complex content creation
Built using SASS for programmable stylesheets
Built with Twig -  a PHP template engine
Configurations are stored in a human readable YAML format
Packaged with six preset style variations
Figyelmébe ajánljuk
Kozma György: Az Időnek mélyén (Hommage á Xantus János) ... Elolvasom
Benedek Szabolcs: A Nyugat levegője ... Elolvasom
Doros Judit, Szabó Barnabás: Mélyfúrás Egercsehiben ... Elolvasom
Ördögh Szilveszter
Ördögh Szilveszter Alapító szerkesztő
1966 óta jelentek meg elbeszélései, regényei. Novelláiból, regényeiből tv- és rádiójátékok készültek. 2007-ben hunyt el.
Impresszum
HTML Editor - Full Version
Irodalmi, művészeti és szociográfiai folyóirat. 
 
Kiadja a Tekintet, Ördögh Szilveszter Alapítvány. Felelős kiadó: a kuratórium elnöke.
A kuratórium tiszteletbeli elnöke: Juhász Ferenc költő (1928-2015). Tagjai: dr. Révész T. Mihály (elnök), Deák Gábor, Donáth László, Kocsis András Sándor, dr. Rubicsek Sándor.
 
Eddigi főszerkesztők: Ördögh Szilveszter (alapító), Hovanyecz László, Farkas László.
 
Online főszerkesztő: Kácsor Zsolt
Szerkesztőségvezető: Kiss Anna Emma (06-30-580-7936)
Szerkesztőség: Budapest 1054 Alkotmány u. 2. 
 
A Tekintet, Ördögh Szilveszter Alapítvány bankszámlaszáma:
10300002-20315791-70143285