Pogány Gábor

Hideg-völgy. Így hívják a falu észak-nyugati részét, a mostani újfalut. És igaz: itt mindig hidegebb van, mint a lenti faluban, itt akkor is fagy, ha lent pluszokról mesélnek, s itt később bagzanak a macskák is, később nyílik a hóvirág, és a nyitnikék is ijedten visszafordul, ha itt támadna kedve trillázni.

De persze mindez csak látszat, érzet, mindezt az autópályáról nem venni észre. Onnan az utóbbi időben csak a köd látszott, a völgyet ellepő, fényt át nem engedő, kissé sárgás, de leginkább szürkeként nyomasztó, áthatolhatatlan, depressziót okozó köd. Kicsit föntebb, úgy a verebi leágazás tájékán kezdődött ez a köd, onnan csak százzal lehetett már jönni biztonságban, s mire a völgyhöz ért a pálya csíkja, addigra két-három vonalat engedett látni a sűrű pára, a völgyben a házak, tavak, erdők, szőlők, prések pedig valahol a paplan alatt szunnyadtak, észrevehetetlenül, láthatatlanul. Mint a bennük élők, legtöbbször: láthatatlanok, észrevehetetlenek.

Nem lesz semmi, semmi, mondja Szepi, szedi a szemetes tartalmát zsákba, a buszmegállóban, a tejbegyűjtőnél, ahol már negyven éve nincs tejbegyűjtés, pedig az nem is az átkosban épült és kezdődött, hanem még a csonka Magyarország Horthyja alatt, mert akkor a marhatartás olyan híres volt a faluban, hogy még a Duce mezőgazdasági minisztere is idejött száját tátani, de azután a tejbegyűjtő maradt a falunak, s átélte a cocilista korszakot, s mára csak annyi maradt belőle, hogy így nevezik meg hivatalosan is az itt lévő buszmegállót, és például az eggyel föntebbit meg mozinak hívják, mert a most is csak vegetáló művház valaha mozi volt. Most meg már se mozi, se könyvtár, se művház, csak néha a nyugdíjas klub tart teadélutánt, meg esetleg valamilyen léha ötlet indíttatásából egy évben egyszer valamilyen bál is lesz. Van. Azt is mesélik, hogy a világhírű operaénekes fia, akinek az átlagtól számítottan is tisztességes hangja, muzikalitása van, mert volt honnan örökölnie, szóval ez a neve által is híres ember egyszer, nem oly régen fölajánlotta a falu elöl, avagy aluljáróinak, hogy huszonezer forintból csinálna szép műsort valamely nemzeti ünnepre, meghívottakkal, zenekarral, de ez az ötlet elütött az elöljárói elképzelésektől, így elküldték vissza, a falu szélére, ahol is lakik ez a jóember, s lett helyette önkéntes műsor, egy szavalóval, s a helyi kórussal, amelynek mindenképpen kellett székely himnuszt énekelnie. De Szepi szedi a szemetet minden megállóban, múltkor a táblát is összeszedte, mert valami erős autó kiütötte a buszmegálló táblát, azzal együtt a menetrendet is a helyéből, és az azóta Szepi kertjében van, hogy el ne vigyék, ennek immáron több hónapja, a hivatalok tudják, de tábla nélkül is megálló a megálló. Az itteniek úgyis tudják, mikor jön a busz, mert elég ritkán ahhoz, hogy ne lehessen nem megjegyezni, az idegen meg álljon ott, amíg jön valami.

Szepi szedi a szemetet, nem lesz itt semmi, mondja kissé keserűen, mert tavaly még iskolába is járt, hogy napocskát rajzoljon, majdnem hatvan évesen jártak át a faluból többen is Martonba, és tényleg napocskát kellett rajzolniuk, mert ha nem, akkor nincs ez a közmunka sem, aminek most vége, most február végén vége, és utána nem lesz semmi, az a kis pénz se, amiből legalább a telet átvészelték. Szepinek például fáj a háta, mert korábban lovai voltak, és ő vitte fel a halottakat a temetőbe, és akkor még nem volt aszfalt, csak a meredek csúszkáló út, volt olyan, hogy az öreg tiszteletessel ketten tolták a kocsit, rajta a halottal, koporsóval, koszorúkkal, özveggyel, előtte a lovakkal, hogy fel tudjanak menni a temetőbe, akkor még ott le kellett rakni azt a nehéz faládát, majd egyedül visszakormányozni a kocsit a lovakkal, szóval kikészült Szepinek a háta, és amikor már nem kellettek a Szepi szekeres szolgáltatásai, akkor azt mondták neki, hogy százalékoltassa le magát, mert milyen jól jár. És tényleg kapott nyugdíjat, még a szekeret, meg a lovakat is eladta, elég volt az a kis pénz, közben csinálta a kertet otthon, meg az anyjánál, nyáron, ősszel, megvolt a konyhára való krumpli, csirkéknek, malacoknak a kukorica, tök, szemestakarmány. Most meg lesz a semmi. Februárnak vége, oszt letelik. Nem lesz semmi. Csak az éhen halás. Még napocska sem.

A mi kis falunk azért nem olyan kicsi. Van két egész, meg néhány egészen rövid utcája. Meg egy, amelyik a két egészet összeköti, mert a focipálya melletti földút nem számít utcának, bár még neve is van, és az is összeköti a két főbb utcát. A rövid utcáknak is van nevük, az egyiket például Kórház utcának hívják. Bár kórháznak ott se híre, se hamva, és ráadásul felvisz a temetőbe, mint ahogyan a párhuzamos Temető utca is. Viszont így a Kórház utca, mint névadás, optimista vagy morbid. Vagy mindkettő. Akad egy olyan utcánk is, amelyikből több van, mert szerteágazik, mint egy bokor ágai. Felszalad a hegyre az egyik ága, a másik csak arrébb teszi ugyanezt, a harmadig ág a partoldalban kanyarog tovább, hogy azután ott is szétágazzon. A két fő, és az összekötő utca lehetne akár az Alföldön is, míg a többi utca, mintha hegyekben túrázna az ember. Meredek és szűk és köves és magamfajta alföldinek tisztára hegyvidék. Merthogy a mi kis falunk völgyben fekszik, pontosabban szólva egy mederben, ahol valaha egy egészen nagy folyó hömpölygött, és néhányan még emlékeznek arra, hogy talán egyszer, egy nagy árvíznél a Dunát is ebbe a mélyedésbe terelték. Más mendemondák szerint magát a hunok királyát is itt temették el, most azonban csak egy patakocska csörgedezik a völgy, avagy a meder közepén, hogy a falu alatt néhány téglalap alakú halas- és horgásztavat tápláljon, utána pedig tovább csörgedezzék délnek, időnként sebesebben, mint egy folyóvá növekedni akaró vízfolyás, míg máskor csak úgy megadóan, mint aki elfogadja sorsát, jelentéktelenségét a néhai fősodor helyén. Szóval a völgy alapvetően észak-déli fekvésű, de inkább észak-nyugat felől húzódik dél-keletnek. Majdnem a falu határában, a halastavak mellett fut az autópálya, attól kicsit délebbre pedig a vasútvonal van, s persze vasútállomás is, amely a szomszéd — az állomáshoz közelebbi — faluhoz tartozik. A falu, az autópálya és az állomás közti rész sem a senki földje, mert a hegyoldalban — vagy a mederparton — pincesorok, présházak bújnak meg, sokat ezek közül laknak is, többet borért keresnek fel, mert ahol pincék és présházak vannak, ott szőlő is terem, ámbár ez nem annyira egyértelmű.

Az autópályáig látványnak ott vannak a halastavak, mert azokon mindig van mit nézni. Egyrészről kíváncsi az ott járó, hogy éppen hányan horgásznak ebben a jó vagy rossz időben, fagyban vagy égető napsütésben, még ha nem is tud róluk semmit, de kik azok a nem épeszűek, akik ebben a hőségben vagy fagyban, esőben vagy szélben ott ülnek a parton, és etetőkkel, előzékkel, csalikkal, pici és hegyes horgokkal, meg nehezékekkel kínlódnak.

Ha mégsem látni olyan sok horgászt, akkor meg a madarakat lehet nézni, mindenfélét látni abból is. Szerintem ők is a halakra pályáznak. Majd valahogyan behajtják rajtuk a haldíjat. Mondjuk a tavakat üzemeltető cégre lehetne madárellátó díjat kivetni, amit persze azután a horgászok, és a tavak mellett elbicikliző bámészok fizetnének be. Mondjuk matricákkal…

 

***

 

Fél négykor már csilingelt az öreg Nokia, maradt volna még, legszívesebben lenyomta volna a szundit, de sóhajtott egyet, kifordult a takaró alól, valamit motyogott az asszony, visszafordult, ráhúzta a takarót teljesen, mert ilyenkor azért hűvös volt, nyitva az ablak, áramlott be az éj hidege, magához is tért gyorsan, bele is borzongott a hűvösbe. Pocsék ez az egész nyár. Az apósa azt mondta, hogy ez olyan nyár, amikor nem szandált húz az ember, hanem gumicsizmát. Zoknival. Ekkor viszont már egy hete száraz idő volt, hőség, s a főnök már a harmadik napon kivezényelt minden gépet a földekre, éjjel és nappal egyfolytában ment a betakarítás, és aki este tízkor végzett, az ment hajnalban, és nyomta egész nap, aki meg hajnalban végzett, az ment este, és sosem álltak meg a gépek, mert aratni kellett, mert nem tudni, mikor kezd el esni megint napokig, hetekig, hogy eláztassa a földet, hogy ne tudjanak rámenni a gépekkel, és hogy menni meg muszáj, mert akkor tudnak aratni és dolgozni, mert akkor van a kis fizetés, de csak akkor, ha dolgoznak, mert ha nem itt dolgoznak, akkor csak a közmunka van, de abból meg nem lehet eltartani a családot, úgyhogy most menet reggel, lesz estig, azután meg holnap délután kell menni, s tolni reggelig, s mindez addig, amíg le nem aratnak a főnök földjein, vagy amíg nem kezd el megint esni az eső. Felrántotta a tegnapi pólót, mert azt ott dobta le tegnap az ágy mellett, a gatya is ott volt, azt is felrántotta. Fölhajított egy kávét, kint pisilt a csirkeól mellett, gyorsan kiseperte azt is, öntött inni az itatóba, mert a szárnyasok már mocorogtak, szétnézett a malacoknál, azoknak majd az após ad, intézi őket, visszament a konyhába, már szörcsögött a főző, még nagyon gyorsan fogat mosott, azután kiöntötte a kávét, picit leült, rágyújtott. Nagyon drága a cigi már, otthon töltik, nem is szív csak naponta ötöt, az idén már palántáltak néhány tő dohányt a disznóól mellett, csak a fináncok meg ne tudják, de a szomszédok is szívják, ők is vágni akarják inkább, mint fizetni, majd csak nem szólnak a fináncoknak. Három cukorral itta akkor a kávét, mert édesen szép az élet és nem keserű a kávé, ahogyan azt szokta mondogatni, a kocsmában is, ha ritkán bemegy, mert például oda már nincs annyi pénze, hogy korsó sört igyon, esetleg egy jobb felest, max. kávét iszik, meg az ottani lőréből egy decit, mert néha jó tudni, hogy mi történik a faluban. Az asszonynak is bevitte, bekészítette a kávét, az cukor nélkül issza, kis tejjel, amit a szomszédtól vesznek, mert így olcsóbb, mint a boltból, meg nekik nincs is akkora telkük, hogy abból annyi takarmány kijöjjön, hogy teheneknek elég legyen. Épphogy a disznóknak, meg a szárnyasoknak megterem a takarmány, és persze a konyhára, ami kell, meg a krumpli, bár azt tavaly annyiért lehetett volna venni, hogy olcsóbban, mint a permetszer, meg a kapába a benzin, úgyhogy drágább lett így a krumpli. Meg fel is kellett szedni. Kent magának két nagy szelet zsíros kenyeret, kimarkolt a kosárból két paprikát. Ránézett a két pici lányára, bezárta maga után a kaput, kicsit lapos volt a hátsó, nyögött is hozzá, de negyed ötre így is a boltnál volt, ahol már várta őket a kisfőnök a Micuval, kint a földön ült át a traktorra és indult a meló, hogy meg ne álljon a betakarítás.

 

***

 

Sokáig aludtak aznap, az öccse persze megint az anyja mellett aludt, valamikor éjszaka átvándorolt, biztosan akkor, amikor négy hónapos húguk az éjjel felsírt. Apával tudtak még beszélni az este szkájpon, azután még röhögtek kicsit, a bátyjuk játszott vagy filmet nézett a tabiján, nehezen aludt el, biztosan azért is ájult be olyan sokáig, hogy már itt voltak az unokatesójáék, amikor magához tért. Gyorsan felrántotta azt a gatyát, ami legfelül volt a fiókban, bár azt a pirosat nem nagyon csípte, mert szerinte lányos, de most mindegy is volt, mert megint sütött a nap és nem volt arra ideje, hogy foglalkozzon a gatya színével, és alig várta, hogy kimenjenek játszani a többiekkel. Gyorsan evett egy kis csokis golyót tejjel, majd rohant megmutatni a kiscsirkéket, azután ugráltak a trambulinban, amit apa vett legutóbb, amikor itthon volt Németből. Akkor megint ettek egy kicsit, most szevendéjszt, mert anya hozta a boltból reggel, mikor lesétált a kicsivel és öccsével, meg a bátyjával, de ő még aludt akkor, és anya szerint hál' Istennek, mert különben meg kellett volna venni a fél boltot ha ő is velük megy, mert annyi mindent szeret, még a sajtot is, pedig olyan gyerek talán nincs is, aki például sajtokat akarna vetetni az anyukájával, mert minden gyerek inkább csokit, és édességet akar, de ezt mindig nevetve meséli az ő anyukája a boltban is az eladó néniknek, a Gyöngyiknek, mert ott minden nénit Gyöngyinek hívnak és a faluban még nagyon sokakat, de az ő anyukája az nem Gyöngyi, hanem nagyon szép neve van, bár a Gyöngyi is szép, és nagyon örült például az egyik boltos Gyöngyi néninek akkor, amikor még nem volt meg a húga és a kisöccse, és anyával kettesben mentek a boltba, és kapott nyalókát a pénztárostól. De most nincs ilyen, mert ő nagy, már az elsőt is elvégezte, és nem volt olyan jó az iskolában és anya mondta is, hogy lehetett volna ez a bizonyítvány jobb is, de apa azt mondta, mikor itthon volt, hogy ennél szebb bizi tán nincs is, de mégsem kapott érte semmit még a boltban sem, még tortát sem, pedig anya mindenki másnak olyan szép tortákat készít, de neki elég volt a trambulin is, ki sem jött belőle, még akkor sem, amikor esett az eső, és anya csúnyán kiabált, hogy menjen be, és a bátyjának kellett őt becipelnie az esőből. De most itt voltak az uncsitesóék, és velük sokkal jobbat lehetett játszani, mint a saját tesóival, mert a bátyja már nagy, az öccse meg kicsi, és a húga meg pólyás, még járni sem tud. Játszották már ezt máskor is. Most jó idő volt, tűzött a nap, nem esett az eső. Már több napja nem esett az eső, hőség volt, izzott az aszfalt. Játszották már máskor is ezt, de akkor rájuk szólt a harangozó néni. Az nyert, aki tekerés nélkül hamarabb leért a templomkapuig, nekifutásból. Ott kontra, de nagyon, mert azután ott a főút két méterre, ahol ilyenkor egymás után száguldoznak a pótkocsis traktorok, és a többiek mérik, hogy mennyi idő volt a leszáguldás. Nagyon úgy érezte, hogy ezúttal ő lesz a leggyorsabb.

 

***

 

A pótkocsi hátsó kerekének ment neki. A lendület feldobta, a traktor hátsó kereke a mellkasán ment át. Még látta anyát, amint fölé hajolt, látta a sikolyt az arcán. Azután meghalt. A piros nadrág és a vére világított a forró szürke aszfalton. Azután letakarták a mentők, úgy hevert ott, mint néhány kupac fehér rongy. Majd elvitték a kis testet, a vére maradt ott. Azt a nagybátyja sikálta le onnan, sistergett a kefe a szürke aszfalton.

 

***

 

Jézus és Kasztro biliárdoztak a Mami kocsmájában. Kasztro vitt zenét is, egy Sanyó magnóból a Neoton Família Szándokánja zajongott elő, inkább nyivákolva, mint zenélve. Mami bóbiskolt a pult mögött, a hűvös áprilisi estén nagyokat pattant a gáz parapet az ablak alatt. A két szakállas alak hümmögött néha, egymás lökéseit a dákóra támaszkodva figyelték. Kasztro kiitta a korsóból a maradék bort, majd újabb adag vizet engedett a fali csapból, s egy kétszázast tett a pultra. Mire visszafordult, a korsóban lévő víz kékfrankossá változott. „Köszi, Tesó”, mondta Jézusnak, „neked engedjek?” Jézus megrázta a fejét, fürtjei röpködtek, s halkan csuklott egyet. Kasztro nyert, mint mindig, ő még maradt, hogy megigya a bort. Jézus halkan elköszönt, Mami nem ébredt fel erre sem. Azután Jézus csendben kiment, átlebegett az árok felett, a kilencvennel rohanó spáros kamion már nem tudott megállni. Teljesen épen maradt a test, csak a kezein és a lábain látszódtak szúrt sérülések. Felvitték a ravatalozóba, mert péntek este volt, hosszú a húsvét, majd kivizsgálják a jövő héten a balesetet, mert egyértelmű volt, hogy itt nem történhetett más. Bekapcsolták rá a hűtést, behajtották a feketére festett vasajtót. A kamionon semmi nem látszott, a helyszínelés után mehetett tovább. A légi, avagy a meghosszabbított dunai kikötőt kezdték építeni a közeli Felcsúton, lényegtelen is már, mert mint kiderült, a legegyes narancsszín Metro is épülhetett volna, de a Mészáros építési vállalat munkásai rejtélyes sírkamrára bukkantak. Különleges, tekes eszközökkel vizsgálták meg az építményt, majd miután a vizsgálatok semminemű mérgező anyagra utaló mérési eredményt nem mutattak, óvatosan egy távirányítású szondát engedtek a kamrába. A több hónapig tartó vizsgálatok kiderítették, hogy a kamrát valamikor Krisztus születése után a második és negyedik évtized között építették. A kőépítmény egy római kőszarkofágját rejtette, egy rómaiét, aki valószínűleg nagyon fontos ember lehetett a maga idejében, hogy ilyes nyughelyet rittyentettek neki. Amikor a régészek és antropológusok személyesen is kezelésbe vették a felcsúti szenzációt, akkor derült ki, hogy egy mellékkamrát is rejt a titokzatos lelet. A mellékkamra mélyén pedig, egy kődobozban, egy faládikában, s azon belül is egy ezüst dobozban, s még azon bévül is egy arany szelencében egy különös, valamiféle hámsejt-szerű anyagra bukkantak a tudósok. Hónapok kutatása során fény derült arra, hogy e lelet nem más, mint Jézus előbőre! Ettől kezdve a magukat kereszténynek és nemzetinek valló politikai csoportosulások nem győzték hangoztatni, miszerint ím, valóban Mária, de legalábbis a megváltó fitymájának szentelt ország valánk. S lépten-nyomon fölhangzott a székely himnusz… Zarándokok százezrei indultak Magyarországra. A Pancso arénában nem lehetett attól kezdve meccseket rendezni, mert a zarándokokat másutt nem tudták elhelyezni, s a hálaadó miséket is ott tartották. A nagyobb, államilag és kisebbik pártilag engedélyezett egyházak a kapun belül, míg a semjénileg el nem ismertek a környező utcákban, magántelkeken háladoltak. Közben kitalálta a vezető politikai nemzeti együttműködés rendszere a zarándok-, és a zarándokot figyelőadót, s így mind a vallásilag érkezőknek, mind az őket tudomásul vevőknek a kihelyezett perselyekbe legalább papírpénzeket kellett dobniuk. Jól szervezett ellenőrhálózat pecsételt a perselyeknél, minden fizetett adó után homlokra elhelyezve. Amennyiben valaki mosakodott volna és emiatt eltűnt az adót igazoló kék törpe homlokáról, annak további fizetési kötelezettsége támadt. Az adó alól természetesen felmentést kaptak nyuszi barátai és üzletfelei... Idő közbe, szerzési eljárást írt ki a miniszterelnöki hivatal arra nézvést, hogy miképpen lehet nemzetileg leginkább kiaknázni a szenzációs leletet. Az eljárás eredményeképpen állami jutalmat kapott a felcsúti kiaknázási lehetőségek egyedüli birtokosa. Meg a fia, meg a lánya. Tiborcz bevilágította a Váli-völgyet, s bár teljes hosszára kapott pénzt, paripát, fegyvert; a technikai nehézségek pusztán nehányszáz méter megvilágosítását tették lehetővé. Működött tehát a keresztyényi — ez olyan fogatlan kiejtés kissé, hát nem? — hát de! — és nemzeti fitymabiznisz. Műanyag előbőr másolatokat árusíthattak az arra érdemesek, porcelán tégelykékben, trikolór szalaggal átkötve. Megjelent rogántóni könyve, a Miként láttam az előbőrt közvetlen közelről címmel, majd a század(fütykös)vég intézet kiadta a Különbségek és hasonlóságok Putyin és Jézus fitymáján, avagy korszakos faszok a történelemben címmel. Lázár János megint odaszúrt egyet aktuális félnapos sajtótáján, miszerint a szopás az ő dolga, miniszterelnök úr. Közben szépen csendben, egy vasárnapi hálaadást követően, miközben Harrach Péter vízért könyörgött egy felcsúti bezárt bolt mellett egy helyi alkesznek, ki még a szombati eldugott feles üvegek és doboz sörök fölött hálálkodott; szóval aznap rejtetten, szemek, tekek, kémek elől elcsenten, a felcsúti kegyhelyről kilopták az előbőrt s fekete lefüggönyzött kubatov-aktivisták zsebében az ország fővárosába szállították azt, mondhatni elővárosokon keresztül, előjátékokon át, először — és utoljára.  Karácsony előtt kilenc nappal sajtótájékoztatón jelentette be a kormányszóvivő és az államelnök, hogy sikeresen klónozták a világhírű genetikus kutató intézetében a felcsúti lelet eredetijének DNS-ét, így már csak néhány nap és megszületik — akarom mondani, világra hozzuk — javította ki magát szerény mosollyal az elnök, tehát megérkezik a világba a kis Jézus. A természettudós és az időközben a helyszínre érkezett miniszterelnök büszkén mosolyogva, kéz a kézben mutatták meg a magzatról készült fotókat, videókat, kérdésre azonban nem válaszoltak. A genetika professzorától megtudtuk azt is, hogy nem tudják elkerülni azonban a másolt DNS-ek korai, azaz nagyon gyors öregedését. Mindazonáltal a doktor úr szerint a világra jövő emberke mindenben megegyezik az eredetivel, s hónapok alatt lezajló életét teljes életként fogja megélni. Kérdésekre ő sem válaszolt.

 

***

 

A mi kis falunkban időnként megül a köd. Olyankor bezáródnak a hangok, minden közelebb jön az ember füléhez. A röfögés, tehénbőgés, távoli ugatás a lábtól kúszik fel fülig, a köd beburkol mindent, nem enged messzeséget látni, de a közel is sejtelemmel telt. A mi kis falunk völgyben fekszik, tehát ha megül a köd, akkor nagyon megül, nem moccan, elrejt mindent, mégis összesűrít, összenyomja az életet, a falut, annak hangjait, szagait, összenyomja az érzéseket, a beszédtémát, egyben elszigetel, s láthatatlanná tesz. Az autópálya dübörgése a kert végéből hallatszik, Lajos szomszéd kecskéi a térdünk mellett mekegnek, a tejes ládákat a mi konyhánkban csapják egymásba, a lovardából fülünkbe nyihognak a lovak, valami furcsa hangú madár a fejemen rikolt, a szőlőkben kapálók fújtatását lehet elemezni, s ha nyílt színen fingik valaki, azt is bezárja, erősíti a köd, úgyse tudja senki, ki volt az.

 

***

 

Jézus vonattal jött, majd — mivel nem volt busz — gyalog indult neki, hogy visszamenjen addig, ahol a ládát, benne az előbőrrel, megtalálták. Ahogy azonban Kajászón kisétált a kanyarból, előbukkant a ködből egy ismerős arc, s ott látta Szent Pétert a kútnál üldögélni és falatozni. Nem Péterről van szó természetesen, hanem a harmatos Laciról, aki az első kanyart már megtette a kocsma-pláza útvonalon, s most hazafelé ballagott, s mert a néhány felesre és a több liter borra már nagyon megéhezett, így a kiló párizsit, erős paprikát és a fél kiló kenyeret a kút medencéjének kávájára terítette magának, leült és éhségét csillapította. Akkor állt meg mellette Jézus, kívánt jó étvágyat, s bár valamiért Péternek szólította, harmatos Laci jó szívvel invitálta a baromfipárizsihoz. Jézus ugyan arra lett volna kíváncsi, mennyi még az út Felcsútig, de valóban éhes is volt, mert búcsú és pénz és mindenféle cucc nélkül szökött meg az őrizetből, s csak az a válogatott focimelegítő volt rajta, amit hétköznaponként bent viselt.

Tulajdonképpen szerencséje volt a vonaton is, mert a kalauznő a mozdonyvezetővel trécselt, mondhatni enyelgett, s állomásonként csak az indításhoz szaladt el az első ajtóig, így nem volt ideje a jegyekre és az utasokra, s még jó is, hogy így történt, mert ha Jézus bediktálja adatait és lakcímét, talán baj származott volna. De valószínűleg azért is tudott ilyen könnyen meglépni, mert már nem okozott léte különösebb érdeklődést. Míg korábban minden mozdulatát kamerák serege követte, rögzítette, mostanára kiszorult a hírek fősodrából, s gyakorlatilag a kutya sem volt rá kíváncsi, mióta kiderült, hogy Győzike voltaképpen Lakodalmas Lajos szerelemgyereke az áramtolvaj ufóktól, valamint hogy Andy Vajna Tímea megvették a koronát Orbánnak, s az egyforintos pályázattal Mészáros Lőrincre íratta azt, s közben kiderült, hogy valaki látta egyszer Gyurcsányt vörös iszapot lapátolni Őszöd mellett, egy szilveszteri éjszakán, menekültnek öltözve. Szóval Jézust dobták, s őrizni is elfelejtették, s mivel Jézusnak már csak néhány hete volt hátra, így arra vágyott, hogy megkeresse azt a helyet, ahonnan mostani megtestesülése eredeztethető. Most tehát itt ült, Kajászón, szeretettel fordult harmatos Laci felé, aki egyébiránt azért kapta a harmatos nevet, mert terményes Feri egyszer megjegyezte a pultnál mellette állva, hogy néha mosakodhatna is, akkor talán elviselhetőbb lenne a szaga, mire amaz közölte, hogy az ő bőre csak a hajnali harmatot viseli el, ámbátor ő olyankor nagyon fázik, így azután, amikor elköszönt, akkor már várták kint két vödör vízzel és nyakon is öntötték, mondván, hogy begyűjtötték a harmatot, de Laci csak nevetett, és rázta a botját és azt emlegette, hogy akkor most már életében nem mosdik, mert ez addig is elég lesz és igaza is lett, mert Jézus távozta után nem sokkal rá kellett törni az ajtót, mert nem jelentkezett a kocsmában nyitáskor már második napja.

Így ült Jézus a kút káváján, szeretettel nézte Laci szakállán a morzsát és a párizsi darabokat, és megszólította Lacit, miszerint mit kajálsz, ó, Szent Péter, s a falatozó ember persze megosztotta reggeli-ebédjét Jézussal, s mivel két félliteres borral gondolta kitölteni az időt, amíg a Mami kocsmája délután megint kinyit, így azzal is megkínálta a furcsa fiatalembert, akiről kiderült, hogy tulajdonképpen nincs hova hazamennie, ezért attól kezdve Jézus Lacinál lakott, azaz Szent Péternél, akinek ettől kezdve nem volt gondja borra, de tulajdonképpen másnak sem, és a furcsa fiatalember gyorsan népszerűvé lett, eleinte persze a férfiak körében, de napokon belül a nők is megkedvelték, mert ingyen is adott finom kenyeret, bár emiatt a boltosok kissé nehezteltek rá, s ráadásul a férjeket a kicsapongástól intette, mondván, hogy a szeretethez a megbecsülés is hozzátartozik, s többek házasságát is helyretette néhány szóval, illetőleg akadt olyan család is, ahol a gyermekeket irányította a megbocsátás és szeretet útjára. Jézus segített a halastónál is sokat, mert neki nem kellett kieveznie semmiért, csupán besétált a beakadt szerelékekért, a döglött halakért, besodródott ágakért, leszakadt hálóért, egyszer pedig Kencés Barnabást tette végtelen boldoggá, amikor az többszörösen is körbejárva a témát, óvatosan közelítve azt, arról kérdezte Jézust, hogy induljon-e a polgármesteri tisztségért a következő választáson. Jézus annyit mondhatott Kencésnek, hogy miért ne indulhatna, ha ez a vágya, hogy induljon és így tegyen valamit a közösségért, úgy természetesen próbálja meg azt az utat járni. Kencés ellenben ezt úgy értelmezte — nem mellesleg lépten-nyomon közölte mindenkivel, hogy neki Jézus ajánlotta fel a polgármesteri tisztséget —, hogy le is van zsírozva az égiek felé is a dolog. Azután kapott tényleg néhány szavazatot, amelyet egyes rosszmájúak önmagában csodának állítottak be. Jézus jól érezte magát, harmatos Laci házát rendbe tette, megjavított ajtót, ablakot, bútort, kitakarított, többször is megmosta az öregember lábát, s az szégyellte ezt, mindig szabadkozott. A buzi Pistát megvigasztalta, azt mondta neki, hogy ő is az Úr gyermeke, nem kell neki szégyenkeznie, s nem tehet arról, hogy őt így alkotta meg. Ezzel mondjuk többen nem értettek egyet, a szelíd és szeretettel teljes Jézustól azonban elfogadták ezt is. Többen sajnálták is Jézust, mondván, miféle mocsokság ez, hogy egyesek így játszanak mások életével, visszaélnek tudásukkal, pénzükkel, hatalmukkal, majd eldobják maguktól az embert, Istent is. De a klón ezen is csak szelíden mosolygott, s mindenki tisztában volt azzal, hogy túl van ő a földi hatalmakon, nem érhetik el.

 

***

 

Eljött azután a nagypéntek, s történt, aminek meg kellett történnie. Vasárnap kimentek néhányan a temetőbe, ők hozták a hírt, hogy üres a ravatalozó. Jézus megint feltámadt, és mi nem érdemeltük meg. Harmatos Lacit már csak néhányan hívták Szent Péternek, ők is csak akkor, ha már eleget ittak ahhoz, de nem sokkal húsvét után ő is itthagyta az árnyékvilágot. Buzi Pistát megint megverte valaki, s a házasságok is mentek a maguk útján, tönkre. Néhányan még emlegették, majd a Szegfűszeg című bulvárlap riportere is kereste Jézust, sőt valami nyomozás is indult eltűnése ügyében, de idővel lezárták bűncselekmény hiányában. Jah, hogy mi lett az előbőrrel? Rózsika néni takarított, és a vitrint is kipucolta, sárga törlőruhával kitörölte, az udvaron a konténerbe pedig kirázta a rongyot. Észre sem vette a szent fitymát.

 

***

 

Húzza a bevásárlókocsit Nuncika néni, zörög a banyatank kereke. Mondjuk nem zörög nagyon, nem zörög bántón, belesimul a zaj a madárcsicsergésbe, galambszóba, baromfi-zajba. Nuncika néni megy a heti nagy bevásárlásra, mert csütörtök van, olyankor zarándokol a Csapesz bótba, hogy megvegyen mindent, ami kell egy hétre. Egyébként Nunci néni Juliska, mint azt Gizi nénitől tudni lehet, mert Gizi néni mindenkit ismer, mindenkiről tudja a faluban, miképpen anyakönyvezték. Gizi néni egyébként naponta megy a boltba, a déli zárás előtt tíz perccel esik be, kissé liheg, mert szaladt, mert mindig siet, még vasárnap a templomba is. Oda is ér időben. De most Nuncika néni megy a boltba, a banyatankban akad még néhány szatyor, csíkos, meg nagy zöld táska, ami kék. Telepakolja mindet amikor végez, s az egyik szatyrot felteszi a kocsi táskájának tetejébe, még igazít kicsit a bolt előtt, a szatyor fülét odaköti a vázhoz, le ne csússzon a rázós aszfalton, néhányan a lépcsőről figyelik a tevékenységét, a lépcsőről, mert ott isszák a sörüket, a felesüket, amit Csapesz másik boltjában csavaros kifliként kérnek, itt meg néven nevezik, de valószínűleg mert az a nagyobb bolt, odajárnak többen a faluból és így konspirálnak, hogy néhány pletykás nő és férfi ne értse, de persze értik ők is, csakhogy megmaradt maga az elnevezés, de itt a kisboltban meg mindegy, mert úgy is tudja mindenki, ki mit iszik. Balázs megállapítja, hogy hú, de sokat vett Nunci néni, tán háború lesz, mire Nuncika néni elvörösödik, s kiabálni kezd Balázzsal, hogy nem kell ezzel viccelni, majd ha az ő házát is lebombáznák, majd nem hülyéskedne ezzel Balázs, a röhögés közben csendben elhal, a férfiak az üveget nézik a kezükben, pirosodik mindnek a füle, Balázs szabadkozik, hogy igazán nem akarta megbántani Nunci nénit, aki közben bőszen megindul hazafelé, most nem annyira zörög a kocsi sem, csak a néni mondja a magáét, szinte kiabálva, hogy viccelnek itt a háborúval, mire mindenki megérti, hogy Nunci néni egyszer gyerek volt, vagy már fiatal akkor, amikor átélt olyasmit, amit egyik gyereknek, vagy fiatalnak sem kellene átélnie. Nuncika néni kiabál már, világgá kiabálja mindazt a szorongást és félelmet, amit évtizedeken keresztül elzárt a világtól, elzárt magától, mindazt, amivel nem akart és nem is mert szembe nézni, vagy tán azért nem akart, mert nem mert, de most egy tréfa, egy vicc kinyitotta a az elfojtott emlékek elől a szorongás kapuit, mert rá lehetett zúdítani mindezt egy idétlenségre, vagy csak ennyi kellett ahhoz, hogy minden, aminek nem volt helye eddig Nuncika néni világában, most kitüremkedjen a sötétkamrából, kifolylyon, világgá kürtölődjék, hogy igen, vannak szörnyűségek, amiket átéltem és beszélni nem akartam róluk és nektek sem kellene megtudnotok ezek mifélék, mert ezek a szörnyűségek, amiktől nem alszik az ember még hetven év múltán sem, mert ezek a szörnyűségek, amikből az azokat átélők nem tudnak viccet csinálni, mert most is a hideg veríték és a remegés az, ami úrrá lesz az emlékek őrzőin. Nuncika megy hazafelé, kiabál, Balázs utánaszalad, bocsánatot kérne, mondja, hogy segít hazavinni a cuccot, adja neki oda a néni, de ő csak húzza a kocsiját, megpakolva, néha billeg az a kocsi, kiabál a néni, nem is hallja Balázst. Lassan elhal a hangja, elnyomja a motoros fűkaszáé, a fűnyíróé, el a kakas hangja, a baromfiaké, a madaraké. Balázs azóta nagyobbakat köszön Nuncika néninek, mint annak előtte bármikor. Nuncika néni nem hallja.

 

*** 

 

Csöcsös Giziék abba' a kék házba' tizenegyen laknak. Mer' ott a Gizi, meg a két pujája, meg a három faszija, meg a bátyja; meg a húga, meg annak is van két pujája, meg annak is a faszija. Meg a bátyjuknak a felesége, aki szintén ide van bejelentve és vele már pont tucat, de még senki sem látta. Jó az a kék ház, nem is olyan kicsi, olyan hetven négyzetméter biztos megvan. A vodkás Fodor építette valamikor úgy hat-hét éve, kölcsönből az egészet, de nem fizette a hitelt, inkább nekiadta a házat Gizinek, akibe nagyon szerelmes volt és felszívódott valamerre, mindenesetre évek óta nem látták a faluban. Lehet persze, hogy hátul a mocsarasban eszik a tetemét a nyüvek. Szóval maradt a házon tizenkét milliós hitel, a most ott lakókra fejenként jut tehát egy-egy misi, meg azok se fizettek sose semmit, így már a vizeseknek is majd' egy millával lógnak. Szűkítették feszt a vizesek a csövet, de ezek meg mindig kiszedték a szűkítést. Azután egyszer most tavasszal jött egy markoló, az kiásta az utcán a csövet, levágták őket a vezetékről. Na, akkor nagy volt a felfordulás, Gizi kántálta a magáét órákon keresztül, elrohantak a hivatalba kocsival, ott kaptak azonnal tízezer forint gyorssegélyt, hogy vennének abból tartályt. Vettek is, de rá néhány napra megint kiásták a vizesek a gödröt, visszakötötték őket, s most a szűkítőt odatették, merthogy túl messze van az ártézi kút — ahol Jézus találkozott szent Péterrel — s nem lehet rákényszeríteni manapság senkit, hogy beleszakadjon a napi vízhordásba. Pláne, ha autóval jár mindenhova. Így azután megint van vizük, bár nem jöhet az valami bőséggel, mert a hímneműek most kijárnak a kerítés mellé. A csöcsös Gizi egyébként akkora, mint egy hegyomlás. A csöcsei is. Ha a Vértesen átjön egy vihar, az Giziben biztosan megakad. Gizinek három pasija is vele lakik. Az egyik az most szabadult nemrég, és most büntetésből napi négy órában közmunkás. A másik, amelyik kicsit gyagyának tűnik, mert tán becsukta a villamos, mint mondják, de úgy becsukta, hogy több, mint fele kimaradt a járműből és nehány száz métert meg is tett vele, szóval ez a másik ebből a balesetből kifolyólag valami stabil járadékot is kap, és ő a lótifuti, aki napjában több tucatszor megy a Csapeszbe sörért, Milka csokiért, pelenkáért, meg ők tudják még, miért. Tőle van a nagyobbik gyerek, az meg valami kisegítőbe jár a nem olyan közeli kisvárosba. Ahová a viktori kisvasút is meg lesz hosszabbítva, ha támadják, juk. És akkor még ott a tamponnak hívott harmadik, aki miatt egyszer Nuncika néni gratulált Gizinek, hogy milyen nagyot nőtt ez a kisfiú tavaly óta. Az a fószer úgy a hasáig ér a nőnek, termetre meg a negyede. Hát ezért hívja a falu tamponnak. Van neki egyébként még, mármint a Tamponnak, három gyereke a boltos Anitától, de az meg hiába kérte a gyerektartást, nem kapott, csak Gizitől egy olyan pofont, hogy magával sodorta a zöldséges, meg a kenyeres pultot. Tampontól van tehát a legújabb gyerek, egy csecsemő, kis Gizi. Akit néha beleraknak egy babakocsiba és tologatják. Az apja, meg az anyja, tehát a család, és Nuncika néni megnézte a babát és megint gratulált az apukának, hogy milyen sokat nőtt tavaly óta. Mármint az apuka.

 

***

 

 —  Ott kórház volt, ezerkilencszáztizenhatban ott ideiglenes kórház működött, a háborúban megsérült katonáknak — perdült elém Rozi néni, mondván, hogy olvasta, amit írtam, miszerint hogy lehet ott Kórház utca, ahol híre-hamva sincs kórháznak, s ő rögtön arra gondolt, hogy ha legközelebb meglát, akkor elmondja majd nekem ezt az első világháború idején megesett históriát, hogy itt a faluban, Kajászón, ideiglenes hadikórházat állíttatott fel a M.Kir.és Cs. -i dicső hadsereg, itt a völgy és a falu dél-keleti partoldalán, de hogy miért pont azon a helyen kellett, és miért az a hely volt a legalkalmasabb erre a célra, azt nem mondta meg nekem Rozi néni, azt ő nem tudta, de mondjuk nem is kérdeztem, mert csodálkoztam azon, hogy valaki itt, a faluban, itt a boltnál egyszerre csak közli, hogy olvasta, amit írtam, és így nem tudtam értelmes kérdést feltenni, még ezzel kapcsolatban sem, úgy meglepődtem, de a néni még mondta, hogy fából épült az a kórház, és orvosok, nővérek szolgáltak benne, tehát nem csak olyan szükségkórház volt, ahol hagyják meghalni a sebesülteket.

Azt is tudjuk, hogy az első tömegpusztító, civileket sem kímélő világégésben sok-sok helyi, kajászói lakos veszett oda, nem csak férfiak, hadra fogott férfiak, de nők és gyerekek haltak meg, amiképp azt a tejbegyűjtő előtti katonaszobornál állíttatott emléktáblán olvastam, jobban mondva kisilabizáltam, mert megkopott a felirat, az emlékekre nem telik, de így is fölfedeztem több olyan nevet is, akinek leszármazottjait ismerősként köszöntöm. Szóval, így van a Kórház utcának neve mostanság, magam tudatlanságának is okulásául.

Az utca egyébként a temető alatt kanyarog, felkap a meredélyre, az elején egy nagy ház uralja a terepet, kilát a völgyre szépen, látszik, hogy azért épült így és ide, mármint a láthatás kedvéért, s mondják, hogy az meg a korábbi polgármesteré, aki talán tanácselnök is volt. A mostani polgármesternek meg, mint mondják, az a gondja, hogy a kafetériája legyen nagyobb, mint a másé. Mert ez meg közbe szerzés. Közben tökös Lajos csoszog a boltba, úgy nagyjából fél óra per méter sebességgel, mert enni neki is kell, s nincs már körház, mert csak régen volt, hogy odacsoszogna a bajával, van egy orvosi rendelő, ahol kalaposnak hívott doktor rendel, szép, tiszta az a rendelő, tán nem is régi, de kórház, az csak egyszer volt ebben a faluban. Többet nem lesz.

 

***

 

Telehold volt az éjjel, cirkuszoltak a kutyák, meg a szomszédok, bár azok már korábban hozzákezdtek. Csöcsös Gizi kergette Tampont az úton, mellette kergette a kisembert Gizi húga is, meg Gizi előző fiúja, s közben ordítottak, hogy rúgd fel, vágd szét, közben az előző élettárs elkapta az üldözött nyakánál a ruhát és a gatyakorcát is, úgy verte a fejét az öreg ezüst autóba, a szemben lakó néni vizslájának az idegrendszere pedig nem bírta ezt a nagy cirkuszt, így feszt kiabált az is, mire kijött a néni és férfias hangján ordítozott, hogy azonnal hagyják abba, különben hívja a rendőröket, közben megszabadult, futott Tampon, sántítva, mentette az életét, néha valamit visszakiabált, bár a nők okozta hangzavartól nem lehetett érteni, mit, de azok lassan visszavonultak inkább a kerítés fedezékébe, mert a rendőröktől tartanak, ismerik őket. Közben a régebbi házibarát biciklit tolt ki, azon eredt a kisember nyomába, kiosztani az elmaradt pofonokat. A Csapesz előtt álldogáló sörözők is kijöttek a kerítésig, onnan nézni 4d-ben az eseményt, Éppen Imre, akinek két lova van, de nem szeret lovagolni, csak a bátyja szokott néha rájuk ülni, s azok a lovak azért vannak, hogy Imre földecskéjéről behozzák maguknak a takarmányt, így azután a lovak a lovakért vannak, Imre tehát megállapította, hogy éppenséggel, (ezért éppen Imre, mert minden mondatot azzal kezd, hogy éppenséggel), szóval éppenséggel lapáttal is fejbe vághatták volna, akkor nem lett volna ekkora cirkusz, mire traktoros Soma, aki két felé szokta osztani a világot, azt mondta, hogy az egy dolog, hogy fejbe verhették volna lapáttal, az meg a másik dolog, hogy honnan volna ezeknek lapátjuk, sose látta őket dolgozni senki. Még azt is mondta Soma, hogy az is egy dolog, hogy itt cirkuszolnak az utcán, de az meg a másik dolog, hogy minek kell ebbe beleszólnia a férfias hangú néninek. Néztük volna még.

 

***

 

Pénteken reggel hat előtt néhány perccel vártam a buszt a mi kis falunkban, a tejbegyűjtőnél. Mert valaha tényleg az volt, még a harmincas években, mert a falunak világhírű marha állománya volt, még a Duce mezőgazdasági minisztere is jött ide szájat tátani, most meg albán pékség, zőccséges és fiók-gyógyszertár van itt, mellette pedig a falu legnagyobb bótja, amiben lottózó is találtatik, meg dohánybolt. Nemzeti. A nép pedig, legalábbis két idősebb nőnemű képviselője egyikük egyszerű gyermeke társaságában minden reggel ott várja a bolt előtt, hogy megnyíljanak annak kapui. Hogy mi a fenéért vannak ott már hajnalban, mikor mindent megkapni később is?! Szóval az idősebb hölgy egyszerre, minden előzmény nélkül közölte az ifjúval, aki mindig telefonján hallgat zenét, ámde füles nélkül, közölte, hogy vigyázz, mert téged is elkapnak a migráncsok. Hát menjenek is haza, ahonnan jöttek, érkezett a kontra, meg a busz is, hál' Istennek. Vitte a migráncsokat dolgozni, hajnalban, hogy a nép-nemzeti, kormányzatilag kedvelt és hülyített otthonülő szavazó holnap is tudjon a bolt előtt, nyitásra várva hülyeségeket beszélni.

Ez az ingatlan lakott!!! Nagy sárga ákom-bákom betűk virítottak szombat estére a kék ház kerítésén, mert mint kitudódott, megint árverezi a házat az arra hivatott szerv, mint ahogyan tette azt már korábban is, és meg is vette egy fehérvári ember, aki mindjárt költözni is akart, mert azt mondták neki, hogy nem lakik abban senki, de mikor jött, akkor persze azonnal szembesült vele, hogy a senki itt azt jelenti, hogy Csöcsös Gizi lakja a házat, meg mégy tizenegyen. Akkor azt mondta az az ember, hogy nem akar ő senki ember fiának rosszat, vissza is kérte a pénzét a végrehajtótól, vissza is kapta, a másik fél meg maradhatott a fenekén. Most azonban megint árverezik a házat és megint csak úgy, hogy költözhető, senki nincs itt, holott ugyanazok laknak most is benne, akik az előző kótyavetye alkalmával is. Megelőzendő tehát a további bonyodalmakat jelent meg a sárga felirat a kerítésen: ez az ingatlan lakot!!! Szombat este volt, sötét már, a faluban nincs világvárosi nyüzsgés téli estéken az utcán, az a néhány arra járó, aki a Kiss kocsmába vette az útját, vagy munkából-munkába igyekezett, vagy csak helyben volt akárhol, mosolygott talán a kiíráson, esetleg hangosan is talán néhányan, éjszaka pedig sem az utcán dülöngélő részegeknek, sem a csatangoló kutyáknak, sem az osonó macskáknak, rókáknak, vaddisznóknak nem volt helyesírási gondjuk a kiírással. Vasárnap reggel hétkor nyit a csapesz, traktoros Iminek már kapart, kiszáradt a torka éjszaka, különben is a tél az traktoros ünnep, mert nem kell semmit csinálni, az persze egy dolog, a másik meg az, hogy azután késő őszig nincs megállás, mert éjjel és nappal mennek a traktorok a földeken, de fizetést azt most is kapnak, így joggal kapar már reggel az a torok, Imi tehát indul friss kifliért, kettőért, mert ketten vannak az asszonnyal, Imre meg úgyse eszik kiflit, de a vegyes már jólesne, azután a sör is, így indulni kell Csapeszhez, akitől meg szembe jön már a Gizi egyik fiúja, Zoli, aki egyébként folyamatos, egész napos ingajáratban van a boltok és a házuk között, és legtöbbször egy doboz sörbe kapaszkodva végzi szűnni nem akaró bevásárló túráit, ballag tehát egymással szembe a két ember, Imi lassan fordul a kék ház felé, a kiírást meglátva hangosan röhög és tanultságát fitogtatva közli Zolival, hogy az egy dolog, hogy a lakott az két t, de a másik dolog meg az, hogy iskolába jár innen is három gyerek, és ezt senki nem tudta. Azután ezt persze Csapesznál is elmeséli, mire Balázs közli vele, hogy minek ugat bele mindenbe, jó volt az úgy, legalább lehetett nevetni, különben is, mit dicsekszik, ő is csak egy traktoros. Vasárnap estére már három helyre volt kiírva a kerítésre, nagy sárga ákom-bákommal, hogy ez az ingatlan lakott!!!

 

***

 

Nünü autózik hazafelé. Öreg járgány már a dízel Golf, valószínűleg magától is hazatalál, mert Nünü erősen kimeredve ül a volán mögött, nem úgy tűnik, mint aki vezetőképes állapotban lenne, lassan is megy, nagyon lassan, de így is nagyot szól, mikor a bejáró helyett az árokban landol. Nünü nem nagyon foglalkozik vele, hogy nem a természetes közegében állt meg, kikászálódik nehezen, az ajtó magától becsapódik, mert ferde az az árok, Nünü kulcsot nem lel, legyint egyet, kissé cikázik, mint egy denevér, majd elnyeli az anyai ház. 
Tele az út gyerekkel, nyár van, nincs dolog a földeken, nem járnak a traktorok, legfeljebb néha eldöcög egy-egy permetezős, locsolós munkagép. Növekszik a gabona, a napraforgó, a kukorica a falu fölötti zsíros földeken, azokon a földeken, amelyeken helyi gazda nem nagyon termel, mert a felcsúti telhetetlen kisgömböc gazdatisztje azokat is behabzsolta, szóval nő a növényzet, hallhatóan gyarapszik, zúdul rá a napsugár. Az úton bicikliznek most a kölykök, van, ahol a tollaslabdát hajkurásszák az aszfalton, másutt tengópályát rajzoltak föl, sokan görkoriznak, deszkáznak. Szétrebbennek, ha autó jön. A figyelő szemek a verandákon, kertekben őrködnek. Figyel Lajos is, s bár a nyári délután verőfénye beteríti a völgyet, Lajosnál benn most is halványan pislákol a negyvenes égő. Mondjuk, erőlködhetne a nyári nap sugára, ha be akarna világítani Lajosnak ablakába, merthogy sövény is takarja azt az ablakot, ami kicsi is, mélyre tették a vályogfalba, sötét is a környezete, meg azután sötét is a fal kívül-belül, az ablak sem volt már pucolva legalább harminc éve. Nem Lajosé a ház, mint mondják itt az utcában, hanem a volt élettársa gyerekeié, ő csak bennragadt vegetálni, s bár egyesek szerint már intéztek neki helyet valami otthonban, s hamarost ki kell költöznie, mások szerint így van már ez az állapot másfél évtizede biztosan. Lajos valaha rendőr volt, de ez most mindegy is. Lajos ül az ablak mélyén betakarózva, nézi a kinti fényt, a gyerekeket, s bár van némi zsivaj, lassan elbóbiskol, támasztja állával fejét, laposakat pislog, légy zümmög az ablakszárnyak között, a zümmögés elaltatja, bár küzd az álom ellen egy kicsit, félre bólint, horkolni kezd. Álmában nem tipeg, kinn van az úton ő is, sétál, átsétál a Csapesz boltba, lassan, de sétál, mint mások, próbál nagyot lépni, s lám az is sikerül, hatalmasakat lép, szinte két lépéssel a boltban van már, máskor ez egyórás út is tud lenni, s lám, most két lépés is elég, és teliveszi az egyik zsebét lecsókolbásszal, a másikat meg kisüveges keserűvel, de nem is a kisüveges, a nagy, a fél literes kell neki, mert most megteheti, azután kifordul a boltból, elindul az alvég felé, a faluba, most is nagyokat lép, sőt ugrik is, egyik zsebéből lecsókolbászt harap, a másikból keserűs üveget húz, abból kortyol, de az közben átváltozik unikummá, olyat régen ivott, nagyon régen, és most már akkorát ugrik, hogy repül, átrepül a patak fölött, át a nagy Csapesz fölött, átrepül a tejbegyűjtőn, a templomon, integetnek neki, köszönnek olyanok is, akik nem szoktak, akik átnéznek rajta, átrepül a templom fölött, repül ki a faluból, repül az autópálya felé, de még csak a tavak fölött jár, egyre közelebb az autópálya, régen járt bárhol is a felvégen túl, nem emlékszik már arra, milyen a világ távolabb, bezárta őt a heresérv abba a kis szobába huszonöt éve, ott a felvégen, bezárta annyira, hogy nagyobb kirándulás már a harminc méterre levő boltba is átmenni, s most, hogy repül a tavak fölött, az jut eszébe, hogy nem tudja, hol repüljön át az autópályánál, az alagútban vagy az autók fölött s míg gondolkodik, sebesen közelít a pálya átjárója, s nekiütközik a kőfalnak. Lajos álmában előredőlt, lefejelte az ablakot, felébred a koszlott fotelban, hallgatja a gyerekeket kinn, az úton. Ma már nem megy át a boltba, nem érne oda, nem tud menni óriásira duzzadt tökeitől; holnap időben elindul, de keserűt nem vehet, nem telik már arra a huszonhétezerből. Zümmög a légy, Lajos magára húzza a takarót, kint roller hangol az aszfalton.
Nünü is felébredt, valahogy furcsán néz ki a fejéből, állhatatosan igyekszik Csapesz felé, fejét leszegve, próbálja tartani az egyenest, koncentrál az út szélére, igyekszik rezonancia nélkül kerülni a gyerekeket. Valószínűleg megszomjazott.