Abafáy-Deák Csillag

Lénárd egy vastag szeletet vágott a sonkából. Lujza nála mindig szalámit evett. Turistát. Néha többet is, mint amennyit kellett volna. Csukott szájjal eszi, a szalámikarikát egyenként teszi a zsemlére, beleharap, kis falatot, a szalámi eltűnik. Elvándorolt, szólt nevetve Lujza, és óvatosan újabb szeletet helyezett a zsemlére, majd tartotta a poharát, adj egy kis bort.

Egymás szemébe nézve koccintunk, állt meg Lujza kezében a pohár. A férfi fürkészőn nézett a nőre, Lujza állta a tekintetét, Lénárd elfordította a fejét. Beszélni lehunyt szemmel szokott, mintha saját magával beszélne. Most is így beszélt, a homlokán ütőér pulzált, hangja érdessé vált, te szarsz mindenkire!

A nő mereven tartással ült, keze remegett, félretolta a tányért, torkában szorítást érzett. Beszélni kellene, kibeszélni, kikiabálni. Lénárd most sem nézett rá, az ablak felé fordította a fejét és úgy szónokolt, a mondatokat már százszor hallotta, milyen nő is ő.

Mindig csapodár volt, ne játssza a mártírt, Gyuri is bizonyára hamar rájött erre, és az a drága jó Karcsi sem lehetett vak, biztosan ezért lépett le, figyelni kellett volna rá, most is itt lehetne. Lujza közbe akart szólni, akkor most itt hárman ülnénk, én kettőtök között, de nem jutott szóhoz. Lujza senkire se figyel, csak magára, Lénárd az újabb áldozat, gyűjti őket, már egy csokor van belőlük. A hasonlaton Lujza elmosolyodott, látta a csokrot, férfiakból, ő csak azt a kifejezést ismerte, hogy hölgykoszorú. Már ő se nézett már a férfire. A turista szalámiból két szelet még ott volt a tányérján. Halmazok. Tegnap magyarázta az unokájának a halmazelméletet, diszjunkt halmazok, megfeleltetés, relációhalmazok. Komplementer halmaz.

Nem is ismerted Karcsit, szólt halkan, miközben Lénárd hangosan szónokolt, nem hallhatta, mit tett hozzá csendesen a nő, és engem sem. A két egymást metsző szalámikarikát egyszerre kapta be. Kenyér nélkül. Csak akkor nyelte le, szinte rágás nélkül, amikor becsukta maga mögött a bejárati ajtót.