TEKINTET

 

Tájékoztatjuk tisztelt olvasóinkat, hogy a József Attila Kör (JAK) és a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) koneferenciát szervez Juhász Ferencről és költészetéről 2019. február

13-án, szerdán délelőtt 10 órától a PIM dísztermében (Budapest, Károlyi u. 16.)



RÉSZLETES PROGRAM

 

10.05–10.25 Reichert Gábor: Az Apám (1950) szövegváltozatai

Az Apám című, 1950-ben keletkezett éposz – amellett, hogy mai szemmel nézve is a korszak magyar irodalmának legnagyobb teljesítményei közé tartozik – a „korai” és az „érett” Juhász Ferenc-költészet közötti átmenet alkotásaként is szemlélhető. Előadásomban a mű különböző szövegváltozatainak összevetésével igyekszem rámutatni az első kiadás és a későbbi átdolgozások közötti eltérések feltételezhető indítékaira. Az összehasonlítás során arra keresem a választ, miként változott a fiatalkori művét több lépésben átdolgozó Juhász költészetfelfogása az első kiadás és az ultima manus elve szerint véglegesnek tekinthető utolsó változat között.



10.30–10.50 Margócsy István: József Attila sírja (1965)

Milyen költő-képet írt meg magának e versben Juhász Ferenc, s milyen költő-ideállal vagy József Attila-képpel szemben?



10.55–11.15 Bedecs László: Az anya meztelen (Anyám, 1969)

A halállal folytatott állandó harc Juhász költői hitvallásának alapja – de az anyát elbúcsúztató eposz nemcsak a halálversek, hanem az ugyancsak nagyszámú anyaversek közül is kiemelkedik. Előadásomban az anya–fiú kapcsolat itteni megjelenéséről, ödipális keretéről, a két fél egymást értésének és nem értésének mozzanatairól szeretnék beszélni, illetve arról, hogyan használja az Anyám Szabó Lőrinc A huszonhatodik évének poétikai eredményeit.



Szünet/hozzászólás



11.30–11.50 Kabdebó Lóránt: A felszabadult költő önvizsgálata: Halott feketerigó (1985), Fekete Saskirály (1988)

A konferencia szervezője, Borsik Miklós lefényképezett néhány cikket, amelyek hol magyarázóan, hol mentegetőzve mutatják be Juhász Ferenc műveit a „szocializmus korszakában” (köztük nekem is két írásomat). Pokoljárás, halott kísérés, fáklya hordozás – ebbe torkollott Juhász Ferenc „éjszaka zenéje”, az ő szavaival: a „babonák napja”. Ebből szabadítja ki két, „nagyepikus tartományaiba” sorolható műve a költő magánéletét és tájékozódását.



11.55–12.15 Varga Emőke: A Juhász-versek Hantai-illusztrációi [vetítéssel]

A Csörgőkígyó hőszeme (1987) Hantai-illusztrációi, a tárgyi szint csaknem teljes felszámolása mellett, elsősorban az entrópiák szintjén hozzák létre az interreferencialitást. A textus felől közelítve, ez feltételezhetően a szkennelés holisztikusságával, az elemi jelenetek bőségével, a perspektivikus természetű „világreprezentációval”, az ’én’ tapasztalataihoz kapcsolódó kép(zet)ek profilírozási módjaival hozható összefüggésbe. Megfordítva az értelmezői irányt, kérdés ezért, hogy a képi értékek mi módon perspektiválják és vezetik át a szöveg indukálta elképzelhetőt a láthatóba, hogyan járulnak hozzá ahhoz a „történéshez”, melyet a szöveg- és a kvázi-tárgyreferencia egymásba való átmenete képez meg?



Ebédszünet



14.15–14.35 Németh Zoltán: Erotikus szöveggép. De Sade márki és Juhász Ferenc



Előadásom a Juhász Ferenc-i szövegalkotást az erotikus szöveggép képzete felől próbálja értelmezni. A főként retorikai jellegű vizsgálatban nagy segítségemre van a de Sade márkira jellemző szövegalakítás és az azt körülvevő szakirodalom. Az érett Juhász Ferenc költészete ezek nyomán olyan fogalmak kontextusába kerül, amelyek monstruózus hibrid nyelvi gépezetként mutatják be költészetét.



14.40–15.00 Csehy Zoltán: A matéria boldogsága. Testképzetek, testmetaforák és testreprezentáció Juhász Ferenc költészetében

Az előadás a testábrázolás naturalista, mitikus-heroikus, allegorikus és kompozíciós stratégiáit követi nyomon Juhász Ferenc költészetének nagyepikus tartományaiban. Nemcsak a tomboló és burjánzó, a létezés fölébe gyülemlő anyag és a hús küzdelmét vizsgálja a költői nyelv porondján, hanem a megkínzott, elgyötört és vágyakozó test allegorikus dimenzióit is feltérképezi, különös tekintettel a Dózsa-eposz politikai traumaköltészetére, illetve a szakrális térfél közhelyrítusait lebontó Krisztus-látomásra. Szóba kerül továbbá a szövegtest stigmatizálásának kérdése, az ideológiák szolgálatába állított test és a hibridizált, szürrealista test poszthumán aspektusa is.



15.05–15.25 Seregi Tamás: Népi szürrealizmus, pánpszichizmus és spinozizmus

Előadásomban Juhász Ferenc ötvenes évekbeli költészetének fejlődéstörténetét szeretném felvázolni. Azt a folyamatot, melynek során az egyszerű nyelvezetű népi költőből enciklopédikus, látomásos költővé érik. Központi kérdésem pedig az lesz, hogy bizonyos fogalmak (például a „népi szürrealizmus”), amelyeket költészetének leírására használnak, vagy mások (például a „spinozizmus”), amelyeket ő maga használ, mennyiben alkalmasak valóban ezeknek a műveknek az értelmezésére. Végezetül egy olyan felvetéssel szeretnék előállni, amely Juhász Ferenc költészetét az Európai Iskola képzőművészeti mozgalmával és Kállai Ernő művészetelméleti műveivel próbálja rokonítani.



Szünet/hozzászólás



15.40–16.00 Kerber Balázs: A Catalogus Rerum formái – Juhász és Szentkuthy

Mind Juhász Ferenc, mind Szentkuthy Miklós gondolkodására jellemző a világösszegzés; a lét egészének, materiális bőségének, sokoldalúságának elemzése, számbavétele. Műveikben kulturális ismeretek, irodalmi hagyományokra való utalások keverednek a természettudományok, a biológia szempontjaival, kifejezéseivel. Az irodalmi mű mindkettejük számára felfogható egyfajta építményként, azaz részekből szervesen, plasztikusan összeálló alakzatként, melynek bevallottan is célja az „enciklopédikus” gesztus. A két szerző poétikai, szellemi rokonságát emberi kapcsolatuk is bizonyíthatja. Egyes, rövidebb Juhász-versek (pl. A tízmilliárd éves szív [1989] bizonyos darabjai), illetve Szentkuthy néhány regényrészletének analízisével arra törekszem, hogy a két látás- és beszédmód közös, illetve különböző pontjaira mutassak rá, vizsgálva a Catalogus Rerum („Dolgok Jegyzéke”) értelmezési lehetőségeit, „megvalósításának” esélyeit.



16.05–16.25 Pataky Adrienn: Juhász Ferenc és az újholdasok

A recepcióban a legritkább esetben esik szó az Újhold és Juhász Ferenc viszonyáról, általában külön-külön tárgyalják Nemes Nagy Ágnesék intencionált tárgyaisságát, illetve a Juhász vagy Nagy László költészetének „népi szürrealizmusát”. Nemes Nagy és Juhász ars poéticája valóban ritkán érintkezett egymással, pályájuk azonban annál inkább, bő fél évszázadon keresztül. Közvetlenül is: legyen szó a Graves-díj kuratóriumi tagságáról vagy 1982-es közös angliai útjukról, amelyen Weöres Sándor, Pilinszky János, Vas István és Vajda Miklós is részt vett. Az előadás felvillantja a két lírai beszéd különbségeit, illetve ráközelít egy-egy konfliktusra, művészeti és érdekbeli ellentétre.



16.30–16.50 Márton László: Egy recenzió története

Az induló Holmi második számában recenzióm jelent meg Juhász Ferenc A tízmilliárd éves szív című kötetéről [1989]. A szándékosan szubjektív előadásban addigi és azt követő Juhász-olvasásom történetéről esik szó. Mérlegelem Juhász költői pályafutása és az én költészetképem alakulását, valamint azt a kérdést, hogy a saját írói gyakorlat segíti-e vagy gátolja a kritikusi tevékenységet. Ehhez kapcsolódó másik kérdésem: mire jó és mire nem jó a negatív kritika?



Szünet/hozzászólás



17.20–17.40 Nemes Z. Márió: Kéz / Szöveg / Redő. Hantai Simon & Juhász Ferenc

 

17.45–18.05 Horváth Márk & Lovász Ádám: Juhász Ferenc leendései

Előadásunkban Juhász Ferenc lírájának egy sajátos interpretációjára vállalkozunk Gilles Deleuze és Félix Guattari ontológiáján keresztül. Értelmezésünkben mindenekelőtt a különböző leendésekre kívánunk összpontosítani. Rögzített, monász-szerű létezők helyett a Deleuze–Guattari-féle lételmélet a létezők folyamatszerűségére hívja fel a figyelmet. Rögzített, egymástól elkülöníthető dolgok helyett a valóság leendésekből, folyamokból és processzusokból alkotódik. A Juhász által felsorolt számos leendés-forma értelmezésén keresztül kívánjuk rekonstruálni Juhász különleges, intenzív világlátását. Juhász lírája, Deleuze–Guattarival analóg módon, a mozgást helyezi középpontba. Ennek legérdekesebb eszköze a felsorolás művelete. Nála az elrendeződésként azonosított test például mozgásnyalábokra szeletelődik, az alany sem egyéb mint mozgások egyvelege. Miképpen Juhász a Fájdalomüveg című versében [1987] fogalmaz, a test „puha vonalak, huzalok, drótok, spárgák, göbök, csomók, golyók, szálkák, lécdarabok, gombok, rudak, töviságak, kések, csalánlevelek, süppedt száraz lázak üvegrácsrendszere”, annak érzetei pedig megannyi „fájdalomkévéből” és „apadás-kocsonyaszilánkból” képződnek. Juhász leendései felmutatják számunkra a valóság sokrétűségét, a fejnélküli univerzum heterogenitásának titkát.



Szünet/hozzászólás



18.30–20.00 Költők beszélgetése Juhász Ferencről.

Résztvevők: Bajtai András, Magolcsay Nagy Gábor, Nagy Márta Júlia és Sirokai Mátyás. Moderátor: Nemes Z. Márió.