Két hete csinálja, csupa nyál az ablak. Hol egyik ajtón kopog, hol a másikon. A gyerekek azt mondják, engedje be. Párja az udva- ron billeg, nem érti, mit művel. Senki se érti.

A fia szobájában eltöpreng, hány százszor ugrott az üvegnek, ha az egész ajtóra szalmaboglyát rajzolt kis csőrével. A kislány szo- bájában késztetést érez, hogy  kinyissa  a  teraszajtót.   Kinyitja. Becsukja, amin bejött, nehogy a macska. Ül a terasz  korlátján, a padlót nézi. Esze ágában sincs bejönni. Elrepül. Kopog a fiú szobá- jában. Ott is nyitja az ajtót. Kihűl a szoba. Mindent becsuk. A macs- ka oson utána. „Egy nap csak nyitva felejtek valamit, akkor elkap- ja.” Pintyek kergetőznek. „Miért nem tud ő is normális lenni, mint a pintyek?”

A billegető hím a tükörképével, képzelt vetélytárssal küzd.

De a nagy ablakokon egyéb is koppan. Az énekesmadarak a kék eget látják tükröződni, nagy sebességgel csapódnak a kemény üvegfalnak.

Tróger, a farkaskutya kiás a kerítés alatt, Szilva bújik utána. Meg kell kötni őket, ha nem akarja, hogy az erdész lelője  vagy favágók megmérgezzék. Fél hektár bekerítve, vizet hord két meg- kötött kutya elé, nehogy szomjan pusztuljanak. Kiborítják.

És itt ez a kis billegető is. „Meddig kopácsolja az üveget? Talán a csuszkát akarja megbosszulni, aki múlt hónapban  ébresztett azzal, hogy a nyakát szegte.” A cinege, rigó, vörösbegy agyrázkó- dást kapott. „Mindig akkor csinálják, amikor éppen  ott vagyok. Nem így akartam a gyerekeknek megtanítani a madarakat.”

Körbejárja a házat, tetem után kutatva. Nincs.

Fehér minden. Április tizenegyedike, leesett az utolsó hó. Magot tölt az etetőbe.

„Hétfőn reggel indulok a gazdaboltba, villanypásztorért.  És madárhálót az ablakra minél előbb.” Amíg érkezik a  bébiszitter, teát tölt, fát dob a tűzre. „Velem ne járassa a bolondját senki.”

 *

A  fiókák  májusban  kelnek,  június  első  napjaiban  a  konyha küszöbére pottyan az első. Halkan koppan az ablakon a második. Fekete gallérjuk hiányzik, fehér mellényt még nem   viselnek. Szürkécskék, borzasak, de rövid kis farkukat már billegetik. Egy lecsúszik a csatornán, amely az esővizet vezeti a tóba. Szétszedi a könyököt, fióka ki, de a könyök nem talál vissza a bádog és a föld-

be ásott műanyag lefolyócső közé. Egy kis, szürke madárfiat Panda elkap.

A kerti csap alatt kővályú, benne levelek és állott víz. A vízben lárvák, körülötte rovarok. A billegető apa két etetés közt megmár- tózik a csillogó víztükörben.

A macska lesben áll, bravúrosan levadássza, kiteríti a gyepen a szép madarat.

A nő aggódva figyeli, bír-e az egyedül maradt anya a félárva fiókákkal. A ribizlibokrok közé szállnak, a sűrűben várják a falatot. A billegető mama töretlen szorgalommal fut, kapkodja, gyűjti cső- rébe  a  lusta  legyet,  hosszú  lábú  szúnyogot.  Néhány nap után a zöld kupás cserépen új hím jelenik meg, táncol, udvarol.

A fiú  szobája  fölött,  a  gerendában  költenek  évről  évre.  Egy nyáron két fészekaljat is. De a mama úgy dönt, korai még a tánc. Az új kérőt elzavarja.