Ménkű Judit

A mai napom nem telt valami jól. A mama mindig azt mondja, hogy ne féljek, és én mindig mondom neki, hogy nem félek, de a mama akkor is azt hiszi, hogy félek. Ez nekem már nagyon nehéz, mert miért nem képes megérteni a mama, hogy én elfogadtam, hogy ez van. Azt gondolja, hogy nekem jobb itthon, mert akkor talán nagyobb biztonságban vagyok. Pedig milyen jó lehet az iskolában. Ott mindenki mindig jókedvű. Amikor elhaladunk az iskolaudvar előtt autóval, és szünet van, akkor látom, hogy mindenki játszik kint az udvaron, és úgy örülnék, ha én is ott lehetnék velük. Persze tudom, hogy az iskola nemcsak mókázásból áll, mert oda azért megy az ember, hogy tanuljon. Mégis igen érdekes, hogy a Kriszti barátnőm mindig azt mondja, ő már alig várja, hogy soha többé ne kelljen iskolába járnia. Én pedig el sem tudom mondani, hogy mennyire szeretnék ott lenni.

Kedves Naplóm! Rájöttem, nem hibáztathatom a mamát, hogy mindig annyira félt. Lehet, hogy itthon tényleg nagyobb biztonságban vagyok. A Kriszti most mindennap eljön hozzám, és sakkozik velem, bár nem tud. Nagyon aranyos, amiért kiáll velem, pedig úgyis tudja, hogy mindig én nyerek. Utána persze mindig malmozunk, abban pedig ő szokott nyerni. Kérdezi is, hogy hogyan lehet az, hogy sakkban mindig én vagyok a jobb, de malomban csapnivaló a tudásom. Így mondja, csapnivaló, olyan mókás ez a szó. És én csak azt mondom, hogy ő a malomszakértő. Ezeken igen nagyokat szokott nevetni, és azt úgy szeretem látni. Persze mindig szándékosan hagyom nyerni.

Kedves Naplóm! A mamával ma lovaglós napunk volt. Egy héten kétszer járunk, és én mindig nagyon várom ezeket a napokat, mert úgy szeretek a lovakkal lenni. Pelyhest szeretem a legjobban, mert rajta tanultam meg lovagolni, és ő nagyon kedves hozzám. Azt hiszem, mindent tud rólam, pedig nem meséltem neki semmit. De ott van még Káró és Dzsipszi is. Őket is kedvelem. Néhányszor már ültem rajtuk is, és rendszeresen lecsutakolom őket. Nemrég született egy kiscsikó, akinek a nevéről szavazást tartottak. Be kellett dobni a szavazatodat egy nagy fehér dobozba, és miután megszületett, kiválasztották a nevet. Az én ötletem nyert. Remény lett a neve.

Kedves Naplóm! Hétvégén a nagyiéknál voltunk, mert együtt ünnepeltük az ötvenedik házassági évfordulójukat. Mondtam nekik, gratulálok, hogy ilyen sokáig kibírták egymás mellett, és erre mindenki nagyot nevetett. Pedig az valóban nagyon hosszú idő. Komolyan úgy gondoltam. Aztán sikerült elrontanom az ünnepséget. Annyira bánatos voltam, hogy miattam mindenki szomorú lett. Bocsánatot kértem, de azt mondták, hogy ne mondjak ilyen butaságokat. Lehet, hogy tényleg jobb nekem otthon.

Kedves Naplóm! Remény nagyon szépen fejlődik, és olyan jó, mert most már nem csak kétszer mehetünk egy héten a lovardába, hanem háromszor. A mama megfigyelte, hogy nagyon jó nekem, ha ott lehetek. Sajnos, nekünk nincs arra pénzünk, hogy háromszor lovagoljak, de a mama megkérdezte az igazgató bácsit, nem jöhetnék-e egyszer a héten, csak úgy, hogy itt vagyok és segédkezek. Az igazgató bácsi nagyon kedves volt, és megengedte. Azóta háromszor jöhetek. Talán ezt még jobban is szeretem, mint a lovaglást, mert azt csinálok, amit akarok. A mamával jövünk-megyünk, és ahol feladat van, ott besegítünk. Ez irtó klassz.

Kedves Naplóm! Nagyon szomorú vagyok. A héten nem mehettem a lovardába, mert az értékeim nem lettek olyan jók. Ilyenkor mindig itthon kell ülnöm, bent a lakásban, mert a mama szerint nem tehetem ki magam túl nagy mozgásnak. Ez olyan igazságtalan.

Kedves Naplóm! A mama azt mondta, hogy másik igazgatója lett a lovardának, ahova járunk, és hogy ez az új igazgató bácsi már nem engedi, hogy én csak úgy bejárkáljak oda segíteni, ahogy régen. Sőt, mama mondta, hogy most már csak egyszer fogunk lovagolni egy héten, olyan drága lett egy óra. Mondtam anyának, hogy keressünk egy másik lovardát, de sajnos a mi környékünkön nincs másik, csak nagyon messze, és drága az üzemanyag.

Kedves Naplóm! Nagyon izgatott vagyok, mert szombaton lesz a Kriszti szülinapi bulija, és a mama azt mondta, hogy elmehetek, mert most jól vagyok. Már ki is találtam, hogy a hosszú bordó szoknyámat fogom fölvenni a fehér blúzommal. Az igen elegáns, és még nem is volt rajtam, aztán nem szeretnék úgy járni, hogy egyszer sem lesz rajtam, mert akkor a mama hiába vette nekem. Kriszti ajándékát is kitaláltam már. Vásároltunk egy szép kék színű bögrét, mert az a Kriszti kedvenc színe. Ráírom neki, hogy malomszakértő, betesszük a sütőbe, rásül, és utána nem lehet róla lemosni. Mostanában mindenkinek ilyen ajándékot szoktunk készíteni a mamával, és irtó nagy sikere van.

Kedves Naplóm! Képzeld! Elkezdhettem lovagolni Reményen! Olyan csodálatos érzés. Titokban úgy érzem, hogy ő az én lovam. Bármit mondok neki, megcsinálja. Szeret engem. De azért Pelyhest sem felejtettem el. Rajta is mindig lovagolok, mert őt is karban kell tartani.

Kedves Naplóm! Annyira szuper volt a Kriszti bulija, hogy azt el sem tudom mondani. Ahogy megérkeztünk, már az egész lakás fel volt díszítve szebbnél szebb lampionokkal, lufikkal és szalagokkal. Mondtam is a mamának, hogy nagyon szép, de azért ő még szebbet tud csinálni. Aztán mikor odaadtam Krisztinek az ajándékot, rögtön kibontotta, és nagyon nevetett, mondta, hogy mostantól minden reggel ebből issza majd a teáját. Nagyon örültem, hogy ennyire tetszett neki. A Kriszti tortája pisztáciás volt, mivel ő most pisztáciamániás. Nekem nagyon ízlett. Bár akadt, aki azt mondta, hogy nem eszik belőle, mert zöld. Mint mikor a nagyiéknál nyáron megfakul a fű az udvaron. Aztán még rengeteget játszottunk, és táncoltunk délután. Amikor hazaértem, beestem az ágyba, úgy elfáradtam.

Kedves Naplóm! Annyira szomorú vagyok, hogy azt el sem tudom mondani. Tegnap, amikor mentünk a mamával lovagolni, nem találtam Reményt. Megkérdeztem a Laci fiút, hogy hova lett. Erre azt mondta, hogy az új igazgató úr elszállíttatta, mert kellett a másik lovardájába. Nem hittem a fülemnek. Csak összecsuklottam és sírtam. Még csak nem is engedték, hogy elköszönjek tőle.

Kedves Naplóm! A doktor bácsi azt mondta, hogy nem maradhatok itthon tovább. Nagyon rossz az állapotom. A mama mondja, hogy amióta Reményt elvitték, azóta vagyok ilyen, és hogy nem tud engem jobb kedvre deríteni. De nekem nincs is kedvem jobb kedvre derülni. Nagyon hiányzik Remény. Ő az én lovam.

Kedves Naplóm! A mama megtudta, hol van Remény. De oda mi nem mehetünk. Az igazgató bácsi lányáé lett, és most már ő lovagol rajta. Mondtam a mamának, hogy nem is olyan nagy baj, mert én már úgysem tudtam volna sokáig gondját viselni, és igazság szerint örülök neki, hogy talált valakit, aki nagyon szereti és vigyáz rá. A mama elkezdett ekkor sírni, és én  akkor mondtam neki, hogy ne aggódjon, mert én nem félek.