Kedves Balázs!

Balázs, ne haragudjon, gondoltam, inkább levélben keresem meg, a telefonban talán túlságosan is elragadnának minket az indulatok, azt pedig megértettem, hogy nem óhajt velem személyesen találkozni. Balázs, nézze, én most nem a feljelentés miatt írok, illetve a feljelentés miatt írok, de nem azért, hogy lebeszéljem róla, hanem mert...

Bővebben: A troll (levélnovella)

 A mai napom nem telt valami jól. A mama mindig azt mondja, hogy ne féljek, és én mindig mondom neki, hogy nem félek, de a mama akkor is azt hiszi, hogy félek. Ez nekem már nagyon nehéz, mert miért nem képes megérteni a mama, hogy én elfogadtam, hogy ez van. Azt gondolja, hogy nekem jobb itthon, mert akkor talán nagyobb biztonságban vagyok. Pedig milyen jó lehet az iskolában. Ott mindenki mindig jókedvű. Amikor elhaladunk az iskolaudvar előtt autóval, és szünet van, akkor látom, hogy mindenki játszik kint az udvaron, és úgy örülnék, ha én is ott lehetnék velük. Persze tudom, hogy az iskola nemcsak mókázásból áll, mert oda azért megy az ember, hogy tanuljon. Mégis igen érdekes, hogy a Kriszti barátnőm mindig azt mondja, ő már alig várja, hogy soha többé ne kelljen iskolába járnia. Én pedig el sem tudom mondani, hogy mennyire szeretnék ott lenni.

Bővebben: Kedves naplóm!

Az egyetem után pesti rokonomhoz, Ottó bátyámhoz kerültem ügyvédjelöltnek. Gyakorlatilag kétféle dolgot csináltam: a földhivatalba meg a cégbíróságra jártam, illetve angol vagy német nyelvű szerződéseket fogalmaztam.

Aztán egy délután a főnököm behívott magához. Az ügyfél cseppet sem hasonlított azokra, akikkel addig dolgom volt. Varga Zsoltnak hívták, edzőcipős, csupazseb-vászonnadrágos, kinyúlt pulóveres, túlságosan is szolgálatkész fiatalember volt. A nagy zöld tárgyalóasztal fal felőli oldalán ült. Hogy maga választotta-e ezt a beszorított helyet, vagy Ottó bátyám ültette oda, nem tudom. Ottó bátyámtól kitelik az ilyesmi. Mindenesetre egyikünk se próbálkozott azzal, hogy az asztalra hasalva kezet szorítsunk.

Bővebben: A kastély

Az ablaknál állt. A semmibe bámult volna, ha az olvadás és a köd valószerűtlen látványa nem köti le egy pillanatra a figyelmét. Elfolyósodott cukormázként, petyhüdten lógott a vastag ágakról a jeges hó maradványa, és ezt a fehérségbe fehérrel festett csendéletet az ágak fekete-barnasága életszerűvé tette ugyan, de még így is hihetetlenül természetfeletti volt. Olyannak látta az ablak négyszögét, mintha egy teljesen teleírt levélpapíron, arab, esetleg héber gyorsírás-jelekkel üzentek volna neki valamit. Mintha az eltűnőben levő télbe lett volna zárva az a titok, amelyet éppen megfejteni készült.

Bővebben: Fénylő magnóliák (novella)

Ördögh Csillának köszönjük, hogy közölhetjük az író hozzá írt sorait. Vallomásait ifjúságuk idejéből, lírai énjének, játékosságának hagyatékban maradt megszólalásait.

Bővebben: Ördögh Szilveszter kézirataiból

Ulrik összekapja gönceit, – minden: zokni, nadrág, ing, lenalsó ott lélegzik a cserépkályha padján, a szomszéd fürdő szárítókötelein. Felhúzza a zoknit, belecsusszan a kemény nadrágba, és ki. A piros traktor ott lóg az udvar végében, hallgat a szürke virradat páráiban, se ereje, se veleje. De pár pillanat, és Ulrik már göcög is fenn az ülésen, vonul ki a kiserdőbe. Hajagos már várhatja kint, a dűlő púpja mögött, a töltés tövében, ahol minden rög csúszik, mint a dagadt sár. Ma ugyan disznóölésre gondolt, de aztán úgy döntött, jobb mielőbb begyűjteni a fát. Február elejét járjuk, még bármely pillanatban megvastagodhat a tél.

Bővebben: Pacsirta kilenc (novella)