A Tekintet folyóirat az interneten folytatja

A csaknem három évtizedes múltra visszatekintő Tekintet művészeti és irodalmi folyóirat nyomtatásban többé nem jelenik meg, ám új életre kel a világhálón: az online térben megújult vezetéssel és lapstruktúrával működik tovább a www.tekintet.hu oldalon. A megújult online folyóirat április 11-e, a költészet napja alkalmából mutatkozik be az olvasóközönségnek.

A folyóirat alapító főszerkesztője annak idején Ördögh Szilveszter író volt, aki haláláig, 2007-ig vezette a lapot. 2008-tól Hovanyecz László lett a főszerkesztő, aki 2013-ban elhunyt, utóda Farkas László lett, a tekintélyes Új Írás egykori szerkesztője.

Tavasz

Kandúr Kovács Sándor nem szerette a feleségét.  Ám amikor az asszony meghalt, olyan űrt hagyott maga után, melybe Sándor alig mert betekinteni, mert ott, akár egy eldugulni készülő lefolyóban, az emlékeken -  jón, rosszon - kívül rengeteg szemét kavargott.

Rozsdás szögek, törött csészék, elnyűtt gumicsizmák. Homályos, penészes fényképek működésképtelen porszívó csövével küzdöttek az örvényben, számtalan, foszladozó nejlonharisnya, valamint egy doboz, még használható hajfesték társaságában.

Levél Esterházy Péternek

Kedves "Péter"!

Ebben az évben lassan már többet halunk, mint élünk. Ezért is gondoltam, beszélgessünk inkább, hagyjuk a halált a halottakra, az életet meg azokra, akik tudnak élni. Legyen ez a levél a jelen metaforája, a múlttól való szabadulni nem tudás és a jelen kiismerhetetlensége. Még válaszolnia sem muszáj postafordultával, majd mondom, pontosabban írom én a magamét magának magáról. (Apropó, magázni fogom, remélem, nem zavarja. Próbáltam tegezve, Önözve is megszólítani, nem bírták el a szavak. Nyeglék lettek, mint egy gerincferde kamasz, aztán meg hidegek és lélektelenek, mint egy új stadion vasbetonszerkezete.)

Átaludni a halált

A légáramlat frissen mosott ruha illatát hozta a szobába, egy pillanatra megtáncoltatva a négy gyertya halványan pislákoló lángját. Az egyenruhás fiatalember óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, és ügyet sem vetve a régi franciaágy köré sereglett varjúszerű siratóasszonyokra, a ravatalhoz ment. A kiterített test fölé hajolt, és egy lágy  csókot nyomott homlokára. Nadrágzsebéből bicskát húzott elő, és sebészre valló precíz kézmozdulattal kivájta a megboldogult jobb szemét. A padlóra dobta, és egy erőteljes lábdobbantással széttaposta. A szem halk reccsenés közepette kettényílt. A fiatalember lehajolt, és egy parányi csipet emelt ki belőle. Markába szorítva felegyenesedett, és a holttestre pillantott. Hosszasan nézte az arcát, amelyet fehérre meszelt a halál dere, s talán még tovább nézi, ha a holttest nem emelkedik föl, hozzá közelítve… Hatalmasat rúgva, levegő után kapkodva ült fel ágyában. Jobb szeméhez kapott, amelyen még érezte a gumibot iménti nyomását. A félhomályban a fölé hajló őr sziluettjét vette ki a málladozó mennyezet alatt.

Ketten az út szélén

Ma láttam az öreg cigányt. A vén cigányt. Este volt, szombat este, a Rákóczi úton szállt fel a hetes buszra megkopott krombi télikabátban, szürke kalappal a fején, ami alól a tarkójánál kitüremkedett ősz haja, fekete nadrágja szára rárogyott cipőjére, s amint felém fordult, láttam arcát is, a szürkésbarna, frissen borotvált arcot, benne a szomorú szemeket, a lebiggyedt ajkat, és láttam a hóna alatt a hegedűtokot, amiben féltőn szorította magához a szárazfát, talán mint egyetlen vagyonát. És nekem az a régi nóta jutott eszembe mindjárt, az a szentimentális dal, hogy zöld erdő mélyén, kis patak szélén…