Szép versek, 1944
Zoltán Gábor
Szép versek, 1944 – elképzelem, milyen lenne. Természetesen, hogy magunk előtt lássam, kísérletképpen felül kell emelkednem bizonyos körülményeken. Mert hiszen bizonyos akkoriban zajlott események folyományaképpen nem minden, amúgy, más körülmények közt közölhetőnek számítható költemény jelenhetett meg a kortárs folyóiratokban, lapokban. Ami nem azt jelenti, hogy a magyar költők nem dolgoztak volna az 1943. december 31. és 1945. január 1. közötti intervallumban. Nagyon is dolgoztak. Szóval, pusztán a gondolatkísérlet erejéig, vegyük számításba, mit termeltek a magyar költők abban a 366 napban! (Függetlenül az akkor élők és halók szubjektív benyomásaitól, a napok akkor is 24 órából álltak, és 366 nap tett ki egy évet – 1944 szökőév volt, mindössze ennyiben lógott ki a sorból. Akkor is, ha egy-egy nap mérhetetlenül hosszúnak tűnt például egy ütközet vagy akár egy vonatút során, vagy ha, más kortársaknak, a boldog mámorban rém gyorsan peregtek a percek.)
Megelőzni a jövőt
Nógrádi Gábor
A Nyugat levegője
Benedek Szabolcs
Oly közel az ég
Pruzsinszky Sándor
Berlin felett borús volt az ég. Szitált az eső. A nyári hőség után a hirtelen támadó októberi szél a gépekre várakozók arcába fújta a kifutópályáról a leveleket.
Ali, a szobrász megborzongott. Jól tudta, hogy nem a szél miatt. Felvett a földről egy sárgult platánlevelet és nézte az erezetét. Akár egy barázdált tenyér, gondolta. S rögtön megjelent előtte a saját tenyerének képe. Benne, akár egy fészekben a madár, Anna fehér, finom metszésű keze. Amely a gyönyör pillanataiban, mintha őt fenyegetné, mindig ökölbe szorult. Aztán – egy kora őszi napon a száraz avarban feküdve – végigsimítva ujját az ő nagy, barázdált tenyerén, azt mondta Anna:
– Barátom, te elpusztíthatatlan vagy! Ez itt az életvonal, egész a kisujjadig végigszántja a tenyered, szóval hosszú életű leszel a Földön…
Olvadás
Földes Hilda
Ahogy elolvadt a hó, szaladt ki a kertbe, hosszasan vizsgálgatta a kis suhángok barna bőrén türemkedő rügyeket. A hosszú, kemény fagy után remélni se merte volna, hogy élet marad a fácskákban. Elültette volna már ősszel, amikor ideje volt, de a ház, a kert, ahová szánta, még a másé volt. Már augusztusban megrendelte a csemetéket, mindjárt kettőt. Vagy mert a képzeletében jóval nagyobb volt a kert, mint a valóságban, vagy mert mindig többet remélt a várhatónál. Szelídgesztenye-csemetét nem sok helyen árulnak, gondolta, de imádta és mindenáron szerezni akart hát magának. Így aztán napokig keresett-kutatott, míg rájuk nem lelt.