„Megtérek majd a Mindenséghez”

 A budapesti Farkasréti temetőben 2019. január 11-én, pénteken helyezték örök nyugalomra Kósa Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas díjas filmrendezőt, az MSZP volt országgyűlési képviselőjét, a filmtörvény egyik megalkotóját. Az 1937. november 21-én született, és 2018. december 12-én elhunyt Kósa Ferenc 30 évesen lett világhírű a Tízezer nap című filmjével, amely Cannes-ban, a világ egyik legrangosabb filmfesztiválján elnyerte a legjobb rendezés díját. A rendező erős szálakkal kötődött a Tekintet folyóirathoz, 2000-ben ő kapta meg a Tekintet-díjat. Emlékére közöljük egyik előadásának szövegét, amely nyomtatott formában a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle 2017. évi 3. számában jelent meg.

SZALÁMIVÉG

Lénárd egy vastag szeletet vágott a sonkából. Lujza nála mindig szalámit evett. Turistát. Néha többet is, mint amennyit kellett volna. Csukott szájjal eszi, a szalámikarikát egyenként teszi a zsemlére, beleharap, kis falatot, a szalámi eltűnik. Elvándorolt, szólt nevetve Lujza, és óvatosan újabb szeletet helyezett a zsemlére, majd tartotta a poharát, adj egy kis bort.

ÁRON FELNŐTT LESZ

Áronnak a napokban megvolt a bar-micvo. Eszter és Mária a parancsolat lányai voltak már régen, ő csak most lépte át a nagykorúság félelmetes küszöbét.

A KURVA TAXIÓRA

Csak azért rúgtam izomból fejbe a Leves névre hallgató, bolognese típusú szukakutyát, mert az a világtalan idióta gázfröccsöt adott, amikor belekapaszkodtam a hátsó ajtóba, hogy végre beszálljak. Mármint a taxiba, amit azért hívtam, hogy odaérjek az excsajom diplomaosztójára, amelyre azért nem hívott meg, mert beleharaptam az uborkába a vonaton. Az történt, hogy Gödöllőn voltunk kirándulni, és amint elindultunk a Keletiből, elővettem egy kígyóuborkát. Reggelizni kezdtem, haraptam azt a szép szál zöld dorongot önfeledten a nylonzacskóból, még a harmadánál sem tartottam, addigra tán összesen ha kétszer jutott kis cafat zacskó az ubi mellé a gyomromba, de Linda már szakított velem.

AZ ELTAKART TEKINTET

A szem a legfontosabb. A tekintet, ami a szemből sugároz.

De ennek az embernek nem látszik a tekintete. Eltakarja a jobb kezével a

szemét. Nemcsak a szemét, inkább az egész arcát. A hüvelykujja az állán, a

tenyere befedi az arcát, csak a szája széle látszik ki, ahogy a fájdalomtól

vagy gondtól kissé elferdül, az ujjai kinyújtva az összeráncolódó homloka

alatt, a szemöldökénél. Nem, nem sír – az már megkönnyebbülés lenne.