Ketten az út szélén
Szakonyi Károly
Ma láttam az öreg cigányt. A vén cigányt. Este volt, szombat este, a Rákóczi úton szállt fel a hetes buszra megkopott krombi télikabátban, szürke kalappal a fején, ami alól a tarkójánál kitüremkedett ősz haja, fekete nadrágja szára rárogyott cipőjére, s amint felém fordult, láttam arcát is, a szürkésbarna, frissen borotvált arcot, benne a szomorú szemeket, a lebiggyedt ajkat, és láttam a hóna alatt a hegedűtokot, amiben féltőn szorította magához a szárazfát, talán mint egyetlen vagyonát. És nekem az a régi nóta jutott eszembe mindjárt, az a szentimentális dal, hogy zöld erdő mélyén, kis patak szélén…
A látogatás
Ross Károly
Megállt a robusztus, sűrű rácsozatú vaskapu előtt. Látszott, hogy évek óta nem nyitották ki, fű és gaz verte fel a tövét, mögötte úgy összenőttek a fenyőágak, hogy csak oldalazva lehetett elmenni mellettük. Az ajtót a felső sarka tartotta, himbált az alja, ahogy belökte. A gyalogjáró betonja fölpúposodott, darabokra töredezett, a vízaknába beszakadt a tető.
Tányérsapka
Benedek Szabolcs
Tudom, hogy sokan furcsállják, és éppenséggel pont ellenkezőleg vannak vele, de én bírom ezeket a régi iparvárosokat. Azon belül is leginkább a kültelki részüket, ahol a vasúti töltések mentén derékig ér a gaz, és az elhagyatott síneket annyira belepte a rozsda, hogy félő, hogy amennyiben valaki hozzájuk ér, azonnal porrá foszlanak. Az egykor ki tudja, mit és milyen célbóltávol tartani szándékozott, mostanra foghíjassá vált és félig leomlott betonkerítések rései között kutyák bújócskáznak, miközben az épületek nemcsak hogy betört, ám már régen ki is szerelt (vagy lopott) ablakain ki-be jár a hol erősebben, hol gyengébben, de folyton fújó szél.
