A troll
Baráthy György
Kedves Balázs!
Balázs, ne haragudjon, gondoltam, inkább levélben keresem meg, a telefonban talán túlságosan is elragadnának minket az indulatok, azt pedig megértettem, hogy nem óhajt velem személyesen találkozni. Balázs, nézze, én most nem a feljelentés miatt írok, illetve a feljelentés miatt írok, de nem azért, hogy lebeszéljem róla, hanem mert...
Kedves naplóm!
Ménkű Judit
A mai napom nem telt valami jól. A mama mindig azt mondja, hogy ne féljek, és én mindig mondom neki, hogy nem félek, de a mama akkor is azt hiszi, hogy félek. Ez nekem már nagyon nehéz, mert miért nem képes megérteni a mama, hogy én elfogadtam, hogy ez van. Azt gondolja, hogy nekem jobb itthon, mert akkor talán nagyobb biztonságban vagyok. Pedig milyen jó lehet az iskolában. Ott mindenki mindig jókedvű. Amikor elhaladunk az iskolaudvar előtt autóval, és szünet van, akkor látom, hogy mindenki játszik kint az udvaron, és úgy örülnék, ha én is ott lehetnék velük. Persze tudom, hogy az iskola nemcsak mókázásból áll, mert oda azért megy az ember, hogy tanuljon. Mégis igen érdekes, hogy a Kriszti barátnőm mindig azt mondja, ő már alig várja, hogy soha többé ne kelljen iskolába járnia. Én pedig el sem tudom mondani, hogy mennyire szeretnék ott lenni.
A kastély
Tábori Zoltán
Az egyetem után pesti rokonomhoz, Ottó bátyámhoz kerültem ügyvédjelöltnek. Gyakorlatilag kétféle dolgot csináltam: a földhivatalba meg a cégbíróságra jártam, illetve angol vagy német nyelvű szerződéseket fogalmaztam.
Aztán egy délután a főnököm behívott magához. Az ügyfél cseppet sem hasonlított azokra, akikkel addig dolgom volt. Varga Zsoltnak hívták, edzőcipős, csupazseb-vászonnadrágos, kinyúlt pulóveres, túlságosan is szolgálatkész fiatalember volt. A nagy zöld tárgyalóasztal fal felőli oldalán ült. Hogy maga választotta-e ezt a beszorított helyet, vagy Ottó bátyám ültette oda, nem tudom. Ottó bátyámtól kitelik az ilyesmi. Mindenesetre egyikünk se próbálkozott azzal, hogy az asztalra hasalva kezet szorítsunk.