Zwillinger József főhadnagy

Zwillinger József vegyészmérnök, igényes pedagógusértelmiségi család elsőszülött fia, 1939-ben végzett a Magyar Királyi József Nádor Műegyetem vegyészmérnöki karán. Annak a katolikus hitéletet, saját körében szoros társadalmi életet élő, kitekintően művelt polgárságnak a neveltje volt, amelynek társadalmi központja a vízivárosi ferences templom. Tíz-egynéhány évfolyamtársával egyetemben az a szerencse érte, hogy Varga József világhírű kémikus tanszékén végezhetett. Varga professzor, a szénhidrogének atyja – szerencséjére és balszerencséjére –, neki juttatta a kenőanyagok és adalékok kutatási témáját.

KÉT GROTESZK

CSALÁDREGÉNY UTASTÉRBEN

Tudom, hogy mindenkire ezt mondják, de ő tényleg olyan, mintha aludna. És milyen jól áll neki ez a kosztüm, el is szóltam magam, amikor megvettük, hogy talál a szeméhez, mire ő lehajtotta a fejét, megtámaszkodott a próbafülke falában, azt hittem, ki fog törni, de csak annyit mondott szenvtelen, fakó hangon, hogy ott, ahol ő ezt viselni fogja, nem nagyon látszik az ember szeme. Negyedévbe sem telt, és annyira legyengült, hogy az ágyból sem tudott fölkelni.

A fehér színeváltozása

A feslő rózsabimbó ezen a nyáron fordult dús sziromlángolásba, így mohó férfipillantások tapadtak rá az utcán. Nevezzük hát Szirmoskának, aki érettségi vizsgája után pár hétre pihenni jött a fővárosba, a családi becenév szerint Nikéhez, azaz nagynénikéjéhez.
Az unokahúgát szinte a lányának tekintő idős asszony nem említette, de már jó ideje felfigyelt az új szomszédra, a délceg, kitűnő modorú („mindig köszön”), talányos ifjú emberre, aki választékosan öltözött, nem bömböltette az autórádióját, és messziről áradt róla a jólét magabiztos nyugalma. A királyfi esténként hófehér Mercedesen érkezett haza, mert a hercegeknek, ha pénzük volna is, idejük már nincs paripák, ráadásul fehérek kitanulására, beszoktatására, nem is szólván arról, hogy a felnyergelés, a galopp, a vágta megtanulása végképp meghaladja egy vezetési tanfolyam viszontagságait is.

Szerencsésen megérkeztem

Mindig utólag derül ki az elmúlt pillanat jelentősége, utólag látjuk, hogy ez volt az a drámai, sorsfordító pillanat, ami mindent megváltoztatott, amikor kizökkent az idő, ami után soha többé nem lehetett a dolgot ott folytatni, ahol előtte abbamaradt. Nem igaz, hogy baljós volt már az érkezés is, az érkezés ugyanolyan súlytalan, szürke, átlagos esemény volt, mint egy reggeli fogmosás.

Hőségriadó

Amint elhagyjuk a hegyvidéket, szinte egyik pillanatról a másikra merülünk alá a forróságba. Nem látni mást csak kopár mezőket és az élesedő fényben szétváló majd hirtelen egybeolvadó fekete vonalakat az ide-oda hajló villanyoszlopok között. Csak az egyre sűrűbb fonadék jelzi, hogy közeledik a város. Amikor beérünk Bukarestbe, már egy kibogozhatatlan háló alatt sodródom a kijárat felé. Az útikönyv szerint ez az öröm városa.